Az új Jobbik-elnök egyik pártbeli ellenfele nyilvánosságra hozta saját kongresszusi beszédét, az új vezetés akarata ellenére

Jakab Péter, Gyöngyösi Márton, Szávay István, Varga-Damm Andrea, Jobbik
Vágólapra másolva!
Újabb nagyon komoly botrány van kibontakozóban a Jobbikban: Varga-Damm Andrea úgy rakta ki közösségi oldalára a kongresszusi beszédét, hogy a pártvezetés nem volt hajlandó kiadni azt. Az egyik jobbikos küldött által, titokban rögzített felvételen a veszprémi képviselő szenvedélyes és önkritikus beszédben ostorozta a pártvezetést az elmúlt másfél éves politikájáért. 
Vágólapra másolva!

Kedd este Varga-Damm Andrea váratlanul kirakta a pártvezetést szokatlanul keményen bíráló kongresszusi beszédét, annak ellenére, hogy

állítása szerint a pártvezetés letiltotta erről.

Mint ismert, a párt szombati tisztújításán az ideológiamentességet hirdető,

Gyurcsány Ferenchez közeledő Jakab Péter és köre totális győzelmet aratott

a nemzeti karakter megőrzésének fontosságát hangsúlyozó Szávay István csapata felett. Varga-Damm egyértelműen az utóbbi csoportosuláshoz tartozik, információink szerint "Szávay titkos fegyvere" volt a pártharcok során. A szervezkedés nem járt sikerrel: a párt belső ellenzékének egyetlenegy tagja sem jutott be az elnökségbe, így Varga-Damm sem járt sikerrel.

A történtek után a politikus többször is sértetten kommentálta közösségi oldalán a tisztújítás eredményét, azonban kedd késő este minden eddiginél tovább ment. Úgy rakta ki kongresszusi beszédének részletét Facebook-oldalára, hogy azt

a Jobbik vezetése nem volt hajlandó kiadni neki.

"Nem tudtam megmutatni a felszólalásomat, mert sajnos nem kaptam meg a felvételt. Egyszer csak a telefonomon ma megjelent egy tagtársunk üzenete, és ott volt benne a beszédem egy része. Az első két perc hiányzik, de a maradék részben azért ott vannak a legfontosabb üzeneteim" - kommentálta a történteket a veszprémi képviselő, akinek egyik tagtársa küldte el a beszédet.

A háromperces felvétel tanúsága szerint Varga-Damm szenvedélyes hangvételű beszédet mondott a jobbikos küldöttek előtt, ahol rámutatott, romokban van a párt. A Jobbik őszödi beszédének is beillő felszólásban a politikus sorsdöntőnek nevezte a tisztújítást.

"... Nem követhetjük el azokat a hibákat. Ma itt eldől a Jobbik sorsa, a Ti kezetekben van a döntés."

Nem sokkal később önkritikusan arról beszélt, hogy tavaly óta egymillió szavazót vesztett el a párt, és gyakorlatilag bocsánatot kért a párt elmúlt időszakbeli politikájáért.

"Tudjátok, hogy a 2018-as választás óta egymillió szavazót vesztettünk el, akikből félmillió értelmiségi volt, és a nagy része nem keresett helyettünk mást. Én tudom, hogy Tőletek csak a gesztusok gyakorlásával nyerhetjük vissza a bizalmatokat, mert tudom, hogy a Jobbik vezetése elvesztette sokatok bizalmát."

A pártközpont hivatalos álláspontjával szembemenve leszögezte, a Jobbikban nem nyerhetnek teret sem a szocialisták, sem a liberálisok, sem az egyéb politikai kalandorok. A teljes ellenzéki együttműködéshez kritikusan viszonyulva azt mondta, csak azokkal a pártokkal lehet szövetségre lépni, akik a kormányváltásban érdekeltek.

"A mi pártunkban sem a Fidesz, sem a szocialisták, sem a liberálisok, és egyéb politikai kalandorok soha semmit nem fognak meghatározni. Mi döntjük el a sorsunkat, és nem adjuk ezt senkinek a kezébe. A 2022-es választásokra csak olyanokkal fogunk bármilyen együttműködésbe belemenni, akik a kormányt le akarják váltani."

Mint ismert, a Jobbik vezetése tagadja, hogy komoly konfliktusok lennének a pártban: portálunknak megküldött válaszukban azt írták, nincs semmiféle belső ellenzék a szervezetben. Varga-Damm Andrea "kiszivárgott" beszéde ennek homlokegyenest az ellenkezőjét mutatja.

A Jobbik eddig két pártszakadáson ment keresztül, és Varga-Damm esete kísértetiesen hasonlít Toroczkai Lászlóéra: a Mi Hazánk Mozgalom jelenlegi elnökének 2018-as kongresszusi beszédét sem volt hajlandó kiadni az akkori pártvezetés, szakítás is lett a vége.

Korábban arról írtunk, hogy a Jakab-féle, Gyurcsányhoz közel álló vezetés leszámolhat a párt belső ellenzékével: ennek fényében Varga-Dammnak nem túl jók az esélyei a maradásra.