1,2 milliárdos kártérítési pert vesztett a Klubrádió

Klubrádió rádió stúdió zebra logó matrica Klubrádió rádió stúdió logó Illusztrációk a Klubrádóból.
Illusztrációk a Klubrádóból.
Vágólapra másolva!
A Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletében elutasította a Klubrádió kártérítési igényét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal szemben. Trinn Gábor ügyvéd arról beszélt az Origónak, hogy a rádió azzal, hogy az elmaradt bevételeit kizárólagosan az ideiglenességgel magyarázta, saját magát hozta nehéz helyzetbe.
Vágólapra másolva!

A bíróság úgy ítélte meg, hogy a Klubrádió nem jogosult arra a 1,2 milliárdos kártérítési igényre a Nemzeti Média és Hírközlési Hatósággal szemben, amit annak ürügyén indított, hogy még 2011 és 2013 között a hatóság magatartása miatt ekkora összegű bevételtől estek el - minderről Trinn Gábor ügyvéd beszélt az Origónak. Az ügyvéd emlékeztetett arra, hogy

Arra hivatkoztak, kizárólag az ideiglenes sugárzási állapot miatt estek el jelentős bevételektől, azonban már 2008-2010 között is évente 200-200 millió forinttal csökkent az árbevétele a rádiónak. Ráadásul a 2008-as gazdasági válságot követően alapvetően átalakult a rádiós hirdetési piac, ami gyakorlatilag az összes hazai frekvenciát negatívan érintette - mondta Trinn Gábor. 2008 óta folyamatosan csökkent a rádió árbevétele.

A Fővárosi Törvényszék elutasította a Klubrádió kártérítési igényét Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Az ügyvéd szerint azzal, hogy a Klubrádió az elmaradt bevételeit kizárólagosan az ideiglenességgel magyarázta, saját magát hozta nehéz helyzetbe. Ez akkor vált világossá, amikor a rádió által indítványozott, kirendelt médiapiaci szakértő mondta el a bíróság előtt, hogy a bevételek csökkenését nagymértékben meghatározhatta a megváltozó piaci környezet, például a legnagyobb hirdetők elmaradása.

Az ügyvéd szerint a bíróság végül is azért döntött így, hogy elutasítja a keresetet, hiszen a kártérítés két alapvető feltételét a felperes nem tudta bizonyítani.

Természetesen a rádió fellebbezni fog, így a másodfokú bíróság kezében van a végső döntés - zárta szavait az ügyvéd.