Verekedett, hamis bejelentést tett és megfenyegetett egy rendőrt

Vágólapra másolva!
Egy borsfai férfi több bűncselekményt is elkövetett az elmúlt években. Verekedett az utcán, azt hazudta a rendőröknek, hogy egy falubeli férfi autót lopott. A férfi anyja betörte egy autó szélvédőjét, valamint hamisan tanúzott.
Vágólapra másolva!

2017 júliusában a férfit egy másik férfi kérdőre vonta, mert viszonya volt a feleségével.

Verekedni kezdtek, majd egy baseball ütővel úgy megütötte a támadót, hogy annak életveszélyes koponyasérülései lettek.

A dulakodásba a férfi anyja is beszállt, ő a megvert férfi autóját megdobta téglával, majd betörte a szélvédőjét.

Ezek után megállapodtak abban, hogy a többszörösen büntetett férfi helyett az anyja testvére vállalja magára a bűncselekményt,

a kocsi szélvédőjének betörését pedig az anya kiskorú fia ismeri be.

Az eljárás közben ennek megfelelően, hamisan vallottak.

Még korábban, 2016-ban a férfi hamis bejelentést tett a rendőrségen, autólopással vádolt meg egy helyi férfit. 2017 áprilisában pedig

megfenyegetett egy rendőrt, hogy felgyújtja a házát.

Első fokon a Zalaegerszegi Törvényszék testi sértés, hamis vád és zaklatás miatt mondta ki bűnösnek a férfit, ezért 6 évet kapott. Az anyját többek között hamis vád és kiskorú veszélyeztetése miatt ítélték el, ő 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélték, amit 2 év próbaidőre felfüggesztettek.

A Zala Megyei Főügyészség súlyosítás miatt fellebbezett mindkét ítélet ellen, ezt a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség fenntartotta.

Az ítélőtábla a férfi büntetését 7 évre súlyosbította. Az anya büntetést helybenhagyták.