A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjait megdöbbentette, hogy 2020-ban Magyarországon keresztény embereket bélyegeznek meg a hitük miatt - olvasható a testület állandó tanácsának az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Niedermüller Péter (DK) VII. kerületi polgármester közelmúltban elhangzott nyilatkozatára reagálva azt írták: szomorúan és megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy 2020-ban Európában, Magyarországon előfordulhat az, hogy nyilvánosan általánosítva keresztény embereket bélyegeznek meg hitük és vallási hovatartozásuk miatt, ahogyan ez a napokban egy választott tisztségviselő részéről elhangozhatott.

Hozzáfűzték: tehette ezt a megszólaló úgy, hogy kijelentésétől - tudomásuk szerint - eddig sem a kereskedelmi csatorna, sem pártja, sem a hasonló esetekben többször fellépő érdekvédelmi szervezetek határozottan nem határolódtak el.
Úgy fogalmaztak: ezt a tragikus emlékeket idéző hozzáállást elfogadhatatlannak tartjuk, és határozottan kérjük a politikai élet minden szereplőjét, meggyőződésétől és hovatartozásától függetlenül, hogy munkáját a közjó érdekében, az etikai és erkölcsi normák megtartásával végezze. "Hitünk, kultúránk, történelmünk arra tanít bennünket, hogy tiszteljük egymást és a másik emberi méltóságát, még akkor is, ha véleményünk nem mindenben egyezik" - tették hozzá.
Ahogy arról az Origo is beszámolt, Niedermüller Péter az ATV január 23-i műsorában azt mondta: "Hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket (ugye, fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a "nemtudoménmik"), akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen, ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak - meg azért nők is vannak közöttük. (...) Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze: ebből, mondom csöndesen nektek."