A baloldali kormányok alatt érte hátrány a gyöngyöspatai gyerekeket

Vágólapra másolva!
A gyermekek bármilyen hátrányos megkülönböztetése elfogadhatatlan. Ennek ellenére a baloldali kormányok alatt Gyöngyöspatán megtörténhetett az, hogy külön emeleten tanítottak roma és nem roma gyerekeket. Ezért egy alapítvány pert indított, és saját céljaira politikai eszközként használta őket –hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Szentkirály Alexandra. A kormányszóvivő hangsúlyozta, azokat a roma gyerekeket, akiket hátrány ért, nem pénzzel, hanem oktatással kárpótolná a kormány.
Vágólapra másolva!

Minden gyermeknek meg kell adni az esélyt, hogy boldogabban élhessen, hogy érettségit, szakmát, diplomát szerezhessen, hogy biztos jövőt teremthessen magának – mondta a kormányszóvivő Facebook oldalán a gyöngyöspatai roma gyerekek ügyével kapcsolatban, majd hozzátette: