Buszbaleset Géderlakon, tizenkét gyerek megsérült

Vágólapra másolva!
Tizenkét gyerek sérült meg azon a menetrend szerint járó buszon, amely csütörtök reggel csúszott meg és szenvedett közlekedési balesetet a Bács-Kiskun megyei Géderlakon.
Vágólapra másolva!

A Bács-Kiskun megyei hírportál azt írja, hogy reggel az iskolásokat szállította a menetrend szerinti busz, amikor a Dunaszentbenedeki úton haladva nem tudta a kanyart bevenni, megcsúszott és az árokba csapódott.

A busznak az iskola falától egy méterre sikerült megállnia.

A gyerekek már éppen készültek a leszállásra, amikor megcsúszott a busz, így a becsapódás erejétől

többen elestek, megütötték magukat.

Először a helyi ügyeletes orvost hívták ki a sérültekhez, majd a mentőket is értesítették.

Katona György, a község polgármestere azt mondta, hogy a járművön összesen 43-an, túlnyomó többségében gyermekek utaztak. Összesen tíz gyermeket kellett a Kalocsai Szent Kereszt Kórház Sürgősségi Osztályára szállítani. Többségében fej- és kézfájásra panaszkodtak.

A BAON információi szerint nyolc gyerek könnyebb,

kettő viszont súlyos sérüléseket szenvedett, az egyik diáknak eltört a csuklója.

A rendőrség honlapja szerint a helyszínelés után a forgalom ismét zavartalan Géderlakon.

- írják.

A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja, akik felhívják az autósok figyelmét,

hogy az útburkolatok Bács-Kiskun megyében több helyen - a jegesedés miatt - csúszóssá váltak.