Márciustól nem áll meg a metró az Arany János utcánál és a Ferenciek terén

3-as metró, M3, felújítás
A metrópótló autóbuszok 45 másodpercenként követik egymást az M3-as vonalán.
Vágólapra másolva!
Folytatódik a 3-as metró felújítása. Ez azt jelenti, hogy tavasztól lezárják az Arany János utca és a Ferenciek tere állomást, a Nagyvárad tér és a Lehel tér között ősztől zárják le a metróvonalat.
Vágólapra másolva!

A BKK közleménye azt írja, hogy a 3-as metróvonal rekonstrukciója az északi szakasz felújítása után most a déli részen zajlik.

Ez a tervek szerint őszre véget ér, így Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között is teljesen felújított, korszerű állomásokon keresztül lehet majd utazni.

A déli vonalrész átadása után, várhatóan ősszel indul a középső szakasz felújítása:

ekkor a Nagyvárad tér és a Lehel tér között zárják le a metróvonalat a forgalom elől.

Metrópótló autóbuszok Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ugyanakkor már előzőleg elkezdődik négy megálló rekonstrukciója:

az Arany János utca és a Ferenciek tere állomáson márciustól,

a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák állomáson pedig júliustól az őszi teljes lezárásig megállás nélkül haladnak át a szerelvények.

Az egyes változásokhoz kapcsolódóan a BKK és a BKV Zrt. részletes tájékoztatást ad majd, kitérve az ajánlott útvonalakra és az átszállási pontokra is.