Újabb kárpátaljai óvodát korszerűsítettek a magyar kormány támogatásával

POTÁPI Árpád János
Csontos, 2020. január 30. Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára (b2) beszédet mond a magyar kormány támogatásával felújított óvoda átadásán a kárpátaljai Csontoson 2020. január 30-án. Mellette Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnök (KMPSZ) elnöke (j2). MTI/Nemes János
Vágólapra másolva!
Újabb kárpátaljai óvodát újítottak fel és korszerűsítettek a magyar kormány támogatásával, ezúttal Csontoson – közölte Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára.
Vágólapra másolva!

Külön öröm számunkra, hogy ez már a második olyan óvoda a magyarok által is lakott ukrajnai megyében, amely csatlakozott a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programhoz, de amelybe kizárólag ukrán gyerekek járnak, ugyanis a szlovák határhoz közeli Csontos (ukránul: Kosztrino) egy színukrán falu – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára az MTI-nek, hozzátéve, hogy az egész Kárpát-medencére kiterjedő program harmadik üteme tart éppen.

Az óvodába 40 gyerek jár, akiknek a szülei vállalták, hogy gyerekeik a pedagógiai program keretében magyar nyelvet tanuljanak

– magyarázta.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára (b2) beszédet mond a magyar kormány támogatásával felújított óvoda átadásán a kárpátaljai Csontoson 2020. január 30-án Forrás: MTI/Nemes János

Számunkra fontos, hogy Kárpátalján is a különböző nemzetiségek megismerjék egymás kultúráját, tehát az ukránok is a magyart – jelentette ki Potápi Árpád János.

A magyar történelemhez szorosan hozzátartozik ez a tájegység, és fontos lépés, hogy egy ökörmezői (ukránul: Mizshirja) óvoda tavalyi átadása után, most itt Csontoson is átadhattunk egy óvodát, amelynek felújítása és modernizálása 27,1 millió forintba került" – fejtette ki az államtitkár.