Jakab Péter leváltotta a Jobbik sajtófőnökét, és egy volt Párbeszéd-politikust nevezett ki helyette

Szávay István jobbikos képviselő, Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője
Vágólapra másolva!
Egy hét sem telt a Jobbik feszültséggel teli tisztújító kongresszusa óta, és máris komoly változások történtek a szervezet körül. Az Origo értesülései szerint a Gyurcsánnyal való összeborulást támogató, Jakab-féle pártvezetés azonnali hatállyal felmondta Burik Anett sajtófőnök szerződését, és helyette egy volt párbeszédest nevezett ki. A Jobbik sajtóosztálya megkeresésünkre azt elismerte, hogy a párt kommunikációja átszervezés alatt áll, ugyanakkor személyi kérdésekre nem válaszoltak.
Vágólapra másolva!

Miután a Gyurcsány Ferenccel való együttműködést támogató Jakab Péter elsöprő győzelmet aratott Szávay Istvánék fölött a jobbikos tisztújító kongresszuson, beszámoltunk róla, hogy az új pártvezetés elégtételt vehet a párt belső ellenzékén. Akkor arról írtunk, hogy a veszélyeztetettek körébe tartoznak a szervezet középvezetői, Szávay és közvetlen köre, valamint az irodai alkalmazottak. A jelek szerint elsőként a párt bürokratáit érte el a tisztogatási hullám. Információnk szerint hétfőn

azonnali hatállyal vált meg Burik Anettől, a Jobbik Sajtóosztályának vezetőjétől a Jakab-féle vezetés.

Ez több mint egy szimpla csere: Burik ugyanis annak a Farkas Gergelynek az élettársa, aki parlamenti képviselőként Szávayék oldalán vett részt a csatározásokban. Így minden bizonnyal politikai és hatalmi motiváció húzódott meg a döntés hátterében, annak ellenére, hogy Burik amíg pozícióban volt, teljes mértékben lojális volt pártjához.

Nemcsak Jakabék revansa, hanem az új sajtófőnök személye is kifejezetten érdekes. Úgy tudjuk, Burik helyett Szapanyos Anett fogja felügyelni a párt parlamenti frakciójának kommunikációját. A váltás egyrészről érthető, másrészről kevésbé: Szapanyos

Ez is azt bizonyítja, hogy Jakab Péter - komoly engedményeket téve - elszánta magát a balliberális oldallal való választási együttműködésre.

A Jobbik reakciója:

"Szapanyos Anett jelenleg is Jakab Péter asszisztense. A Sajtóosztály átszervezés alatt áll, a sajtókapcsolatokkal megbízott munkatársakat hamarosan tájékoztatjuk" - írta a párt sajtóosztálya megkeresésünkre, nem tagadva Burik leváltását, és Szapanyos pozícióba helyezését.

A döntés szellemisége azonban ellentétes az új elnök által hangoztatottakkal. Jakab kongresszusi beszédében ugyanis érdemelvű politizálást hirdetett, arra utalva, hogy innentől csak a teljesítmény alapján lehet előre jutni a pártban. "Az érdemelvűség azt jelenti, aki tehetséges, szolgálni kívánja a közösséget, arra számítunk, aki erre nem képes, az pedig lépjen hátra - határozta meg az érdemelvűség fogalmát egy szerdai lapinterjúban.

A tisztújítás után sem csillapodnak a kedélyek a Jobbikban: folytatódik a küzdelem Jakab Péter pártelnök és Szávay István volt képviselő között Forrás: MTI/Kovács Tamás, Illyés Tibor

Mint ismert, a Jobbik tisztújító kongresszusán totális győzelmet aratott a Gyurcsány-vonal. Az ideológiamentességet és a DK-val való együttműködést hirdető Jakab Péter közel 90 százalékos támogatottsággal lett elnök, és csak hozzá köthető jelöltek jutottak be a párt elnökségébe. Első, elnökként megtartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a Fidesz leváltása érdekében hajlandó a DK-val együttműködni.

Nem sokkal ezután feloszlott a békéscsabai Jobbik, a szervezet valamennyi tagja kilépett a pártból. A Szávay-körhöz tartozó Varga-Damm Andrea pedig úgy tette közzé a Jobbik elmúlt másféléves politikáját bíráló, kongresszusi beszédét, hogy az a pártvezetésnek nem volt ínyére. Elnézve Jakabék lendületét, nem biztos, hogy a párt parlamenti képviselőjének túl sokáig lesz maradása a szervezetben.