Negatív lett a debreceni minta, továbbra sincs koronavírusos beteg Magyarországon

Manila, 2020. január 31.
Érintésmentes eszközzel mérik egy tanuló testhőmérsékletét, hogy megelőzzék az új koronavírus terjedését Manilában 2020. január 31-én. A Fülöp-szigeteken már megjelent az új vírus. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) január 30-án
Manila, 2020. január 31. Érintésmentes eszközzel mérik egy tanuló testhőmérsékletét, hogy megelőzzék az új koronavírus terjedését Manilában 2020. január 31-én. A Fülöp-szigeteken már megjelent az új vírus. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) január 30-án este hirdetett nemzetközi vészhelyzetet a koronavírus miatt. Az új koronavírus eddig csaknem tízezer embert fertőzött meg, a halottak száma pedig elérte a 213-at Kínában, valamint szórványos eseteket jelentettek több mint 20 országból. MTI/AP/Aaron Favila
Vágólapra másolva!
Magyarországon továbbra sincs koronavírusos beteg, de a nap folyamán érkezett egy minta Debrecenből, amelynek laboratóriumi eredménye hamarosan meglesz - mondta péntek délutáni budapesti sajtótájékoztatóján az országos tiszti főorvos. Péntek estére pedig kiderült, a vizsgált minta negatív.
Vágólapra másolva!

Müller Cecília a pénteki sajtótájékoztatón azt mondta, hogy

két ember esetében merült fel a gyanú.

Egyiküknél kizárták a betegség lehetőségét, de másikuknál laboratóriumi vizsgálatot végeznek.

Müller Cecília országos tisztifőorvos beszél a koronavírussal kapcsolatosan tartott sajtótájékoztatón a Nemzeti Népegészségügyi Központban 2020. január 31-én. Mellette balról Sölch Gellért, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára és Kis Zoltán virológus. Forrás: MTI/Mónus Márton

Az országos tiszti főorvos hozzátette, hogy ez inkább a biztonságra való törekvést jelzi, és nem számít pozitivitásra.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) laboratóriuma péntek este közölte az MTI-vel, hogy

a vizsgált minta negatív.

A szakember elmondta azt is, hogy a kínai Hupej tartományban tartózkodó magyarok továbbra is egészségesek, és amennyiben haza szeretnének térni, szállításukról, és annak körülményeiről az operatív törzs dönt majd.

- jelezte Müller Cecília.

Péntek reggeli adatokat ismertetve az országos tiszti főorvos elmondta, eddig 9834 embernél igazolták a vírust világszerte, Franciaországban hat, Németországban öt, Finnországban egy, Olaszországban két fertőzöttről tudnak.

- mondta Müller Cecília, aki hozzátette, hogy ezért adták ki az egészségügyi és felsőoktatási intézményeknek szóló eljárásrendet, hogy segítsék őket a gyanús esetek kiszűrésében. A tiszti főorvos elmondta továbbá, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön járványügyi vészhelyzetet hirdetett, amelynek során ajánlásokat fogalmazott meg Kína és más országok számára. Müller Cecília szerint a WHO által ajánlott intézkedések zömét Magyarországon már bevezették, azonban előállhatnak olyan helyzetek, amelyek ezek felülvizsgálatát teszik szükségessé. Kérdésre válaszolva hangsúlyozta azt is, hogy

a kórházakban van elegendő védőfelszerelés és fertőtlenítőszer.

A szakember megerősítette, hogy a higiéniai szabályok betartásával sokat lehet tenni a megbetegedések megelőzéséért. A naponta többszöri szappanos kézmosás, kézfertőtlenítés, a zsebkendőhasználat utáni kézmosás és a szájmaszk használata indokolt járványos időszakban.

Járványügyi laborról készült fotó a koronavírussal kapcsolatosan tartott sajtótájékoztatón a Nemzeti Népegészségügyi Központban 2020. január 31-én. Forrás: MTI/Mónus Márton

Sölch Gellért, az Emberi Erőforrások Minisztériumának stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára elmondta, az új koronavírusos járványt a kormány komolyan veszi, és megkezdte működését az operatív törzs a megelőzés és a különböző intézkedések összehangolására. Hozzátette, hogy a védekezésre biztosított a költségkeret, az eddigi intézkedések nem igényeltek a meglévőnél több forrást.

Kis Zoltán, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) virológusa a diagnosztikáról tájékoztatott. Kizárólag az NNK laboratóriumában diagnosztizálnak Magyarországon. Azt is elmondta, hogy az NNK nemzeti biztonsági laboratóriuma arra is felkészült, hogy részt tudjon venni az új koronavírus elleni vakcina kifejlesztésében.