Börtönbiznisz: milliárdokat kerestek az elítéltek és az ügyvédek

Vágólapra másolva!
Milliárdokat kaptak közpénzből az elítéltek; a kártalanításra kifizetett összeg 61 százaléka ügyvédi számlákra érkezett - közölte az Igazságügyi Minisztérium. Mint írták: az IM feladata a börtönzsúfoltság miatt megítélt kártalanítások kifizetése, így évekre visszamenőleg rendelkezik adatokkal arról, hogy mennyi közpénzhez jutottak így az elítéltek. Azt is megerősítették, hogy az általunk közzétett listán szereplő adatok megfelelnek a valóságnak.
Vágólapra másolva!

A kártalanítási eljáráshoz kapcsolódóan 2017-2019 között összesen 8,6 milliárd forintot fizetett ki a tárca.

Az összes kifizetés 61 százaléka ügyvédi számlákra érkezett

- közölte az Igazságügyi Minisztérium.

Magyar György irodájának félmilliárdot fizettek ki

Csütörtökön írtuk meg, hogy megszereztük a pontos adatokat arról, mennyi pénzt nyertek el a magyar államtól azok az ügyvédek, akik jogerősen elítélt bűnözők mondvacsinált indokaira hivatkozva milliárdokat kapnak kártérítésként. Az általunk csütörtökön nyilvánosságra hozott listából kiderült, hogy

Magyar György és irodája eddig összesen több mint félmilliárdot perelt vissza az államtól, pontosabban 544 millió forintot, és összesen 419 ilyen ügyet intézett.

Az Igazságügyi Minisztérium most megerősítette, hogy az Origón megjelent listán szereplő adatok megfelelnek a valóságnak - az adott ügyekben eljáró ügyvédek és ügyvédi irodák egyes adatai a bírósági végzésekből is elérhetőek, a kifizetett összegek pedig közpénzek. Arról az IM nem rendelkezik információval, hogy az elítélteknek kifizetett összegekből mekkora volt az ügyvédi munkadíj - közölték.

Magyar György egy múlt heti tévés beszélgetésben még azt állította, hogy már évek óta nem foglalkoznak börtönkártérítési ügyekkel, és börtönbizniszről pedig nem is tud. Azt nem árulta el semmilyen médiumnak, hogy mennyit keresett eddig ő és az irodája ilyen kártérítési ügyeken.

Ezután az ügyvéd még aznap, amikor a listát közzétettük, az atv.hu-nak ironizálva nyilatkozott arról, hogy megírtuk: több mint félmilliárdot keresett a börtönbiznisszel, de nem cáfolt semmit abból, amit írtunk.

Az atv.hu-nak elmondta; a cikket nem olvasta, de ha azt tartalmazza, hogy az Igazságügyi Minisztérium milyen összegeket utalt ki az ügyvédeknek, akkor ehhez semmit nem tud hozzáfűzni. Változatlanul állítja azonban, hogy az irodájuk 2017 óta nem vállal újabb börtönkártalanítási ügyet, és hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága által a magyar igazságügyi szervekre hárított ügyeket kellett kezelniük.

Ahogy megírtuk, Orbán Viktor miniszterelnök évindító sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a magyar kormány nem hajlandó bűnözőknek fizetni a továbbiakban. A kormány leállította a kifizetéseket.