Hihetetlen módszerrel rabolt ki lakásokat négy férfi Budapesten

Vágólapra másolva!
Négy férfi úgy jutott be több budapesti lakásba, hogy vízvezeték-szerlőnek adták ki magukat. Azt hazudták, hogy csőtörés van a házban, amit meg kell javítaniuk. A banda két tagját még keresi a rendőrség.
Vágólapra másolva!

Egy idős asszony tett bejelentést a rendőrségen, mert január 22-én reggel két férfi csengetett be a Paulay Ede utcai lakásába. Azt mondták neki, hogy vízvezetékszerelők, és meg kell javítaniuk a csőtörést a házban. Miután beengedte őket, a két férfi a konyhában szóval tartotta, az egyikük pedig úgy tett, mintha a vizesblokkot szerelné.

Közben a harmadik társuk besurrant a lakásba, és a hálószobában felfeszítette a szekrényeket. Hét és fél millió forint értékben lopott el ékszereket és pénzt.

A nyomozás közben kiderült, hogy a bűnbanda már korábban, egy Andrássy úti lakást is kiraboltak hasonló módszerrel. Akkor egy negyedik férfi is segíthetett nekik. A gyanú szerint a 45 éves G. Csaba vitte az Andrássy úti lakáshoz a fiát és két társát, majd a kocsiban őrködött.

A rendőrök G. Csabát és a 25 éves fiát, G. Krisztiánt január 28-án a lakásukban elfogták. A két férfit őrizetbe vették és javasolták a letartóztatásukat.

Társaikat, a 42 éves Góman Istvánt és a 39 éves Jakab Istvánt még keresi a rendőrség.

Forrás: Police.hu