Csomagküldő szolgálatokkal szállíttatták a drogot Magyarországra

kábítószer elfogás rendőrség Budapest
Vágólapra másolva!
Csomagkézbesítő szolgálatokkal szállíttatott kábítószert Budapestre egy kínai és egy vitenámi férfi, akiket a napokban fogtak el a rendőrök. Az egyikük lakásán egy kilónyi MDMA-tablettát és 7,5 kilónyi kannabiszt találtak.
Vágólapra másolva!

Csomagkézbesítő szolgálatokkal szállíttatott kábítószert egy kínai és egy vietnámi férfi, a kábítószer jelentős részét Budapesten árulták - írja a police.hu.

A két férfi ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya folytat eljárást jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt.

A nyomozás adatai szerint

az irányító a 41 éves kínai férfi volt, a végrehajtó pedig 32 éves vietnámi társa.

A legtöbb csomagot Magyarországon vették át, vagy innen továbbbították, a kábítószer jelentős részét Budapesten árulták.

Egy kilónyi MDMA-tabletta, hét és fél kiló fű

Tavaly márciusban a lipcsei reptéren a német hatóság lefoglalt egy Magyarországról álnéven feladott, több mint 3 kilogramm MDMA kábítószert tartalmazó küldeményt. Decemberben pedig egy Spanyolországról Magyarországra érkező csomag ellenőrzésekor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai találtak 10 kilogramm kannabiszt.

A korábban már látókörbe került vietnámi gyanúsítottat a rendőrök január 23-án fogták el Budapesten, a X. kerületben. Ruházatából metamfetamin került elő, az általa használt két lakás átkutatásakor pedig

900 gramm összsúlyú MDMA-tablettát és összesen 7,5 kilogramm kábítószergyanús növényi anyagot találtak,

illetve kábítószerkereskedelemhez használt eszközöket foglaltak le. A férfit bűnügyi őrizetbe vették, a bíróság azóta letartóztatta.

Bűntársára február 3-án csaptak le a KR NNI nyomozói szintén a X. kerületében. A férfi lakásán kábítószergyanús anyagokat, hamis okmányokat és hamis Euro-bankjegyeket foglaltak le.

Mivel az eljárás adatai szerint a gyanúsított találkozott olyan személlyel, aki nemrég Kínában járt, a koronavírus miatt érvényben lévő protokoll alapján a mentőszolgálat munkatársai megvizsgálták – azonban további intézkedés nem volt szükséges. A kábítószer-kereskedelemmel és közokirat-hamisítással gyanúsított férfit őrizetbe vették, letartóztatását kezdeményezték.