A győri Momentum lemondott elnöke átlépett a DK-ba

Vágólapra másolva!
Belépett a Demokratikus Koalícióba a Momentum volt győri elnöke, Hegyi Szabolcs - jelentette be a DK egy közleményben. 
Vágólapra másolva!

A közlemény azt állítja, hogy Hegyi a továbbiakban is várospolitikusként fog dolgozni, csak most már nem a Momentumban, hanem a DK-ban. A közlemény szerint csatlakozási hullám kezdődött el, a DK-ba egyre többen lépnek át.

A meglepő hír több kérdést is felvet, különösen annak tükrében, hogy néhány hete volt a győri választás, ahol az ellenzék színeiben közös jelöltként az MSZP helyi elnöke, Pollreisz Balázs indult (tavaly októberben még a DK-s Glázer Tímea volt a közös jelölt), aki azonban 17 százalékos különbséggel (56-39-re) vereséget szenvedett a fideszes Dézsi Csaba Andrástól. Hegyi Szabolcs a választás után mondott le, ezt azzal indokolta, hogy nem tudta mozgósítani a pártot.

Kérdés, hogy a nagy különbségű vereség miatt milyen átalakulás megy végbe a győri ellenzéken belül? Hegyi azért lépett át, mert a Momentum bele sem tudott szólni a győri jelöltállításba? Vagy éppen a DK érzi úgy, hogy erősödnie kell Győrben, hiszen azzal az MSZP-vel szemben vesztették el a jelöltállítás lehetőségét, amelynek jelöltje végül sima vereséget szenvedett? Természetesen kérdés az is, hogy a Győrben elindult változások milyen hatással lesznek az ellenzéki pártok viszonyára országosan.

Megpróbáljuk megkeresni a válaszokat.