Felfüggesztettet kaptak a gyerekük halálát okozó szülők

2020.02.06. 15:50

Felfüggesztett fogházra ítélte a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön azokat a szülőket, akik nem adatták be gyermeküknek a K-vitamint, és ezzel halálát okozták. A szülők a gyermeküket Márki-Zayné Vincze Felícia centrumában hozták világra.

A vádlottak első gyermeke 2010-ben született, a második - aki a K-vitamin hiánya miatt két hónaposan meghalt - 2012 novemberében, és ezután született egy harmadik gyerek 2013-ban. Az anya egyik terhessége idején sem vette igénybe a védőnői szolgálatot és a terhesgondozást. Az otthonszüléssel kapcsolatban szóbeli és írásbeli tájékoztatást kapott.

A később meghalt gyerek 

a szülők tiltakozása miatt sem közvetlenül szülés után, sem másodszor, egyhetes korban nem kapta meg a vérzékenység megelőzésre szolgáló K-vitamin. 

A szülők 2012. december 4-én orvoshoz vitték a gyereket, de K-vitamin-pótlás akkor sem történt. Ugyanabban a hónapban a gyereknél a vitamin hiánya miatt koponyaűri vérzés alakult ki, bár ennek látható jelei akkor még nem voltak.

2013. január 1-én a csecsemő sokat sírt, nem evett, sugárban hányt, emiatt egy ismerős este fél hat körül orvoshoz akarta vitetni, de az apa nem engedte.  A gyerek állapota tovább rosszabbodott, este fél tíz után mentőt hívtak hozzá, kórházba vitték, ám egy hét múlva csecsemőkori agyvérzésben elhunyt. 

A védőnőt is visszautasították

Az elsőfokú ítélet indoklása szerint a szülők bizalmatlanok voltak az egészségügyi ellátással, gyermekeiket csak ritkán vitték orvoshoz, és a védőnői szolgáltatásokat is visszautasították. Meg voltak győződve arról, hogy jobban tudják, milyen - akár kötelező - eljárás szolgálja vagy károsítja az egészséget. A szülők úgy gondolták, nincs szükség mesterséges K-vitaminra, az nem megfelelő készítmény, az orvosok csak tévedésből írják elő. Nem engedték, hogy az újszülöttnek bármilyen mesterséges anyagot beadjanak. Az ügyészség a házaspárt eleinte minősített - tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett - emberöléssel, később viszont már csak az enyhébb, gondatlan emberöléssel vádolta.

A vádlottak tagadták bűnösségüket, a törvényszék szerint azonban kötelességük lett volna gondoskodni a K-vitamin beadásáról.  A szülők ezzel tisztában is voltak, de "könnyelműen bizakodtak abban, hogy mulasztásuk mégsem fogja veszélyeztetni gyermekük egészségét, életét". 

A törvényszék szerint a csecsemő halálát a K-vitamin beadásának elmulasztása idézte elő.

Gondatlan emberölés vétsége

A törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú ítéletében a szülőket gondatlan emberölés vétségében mondta ki bűnösnek,  ezért - mindkettejük szabadságvesztésének végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztve - az apát másfél, az anyát egy év fogházra ítélte.

Az ügyész, a vádlottak és védőik is három nap gondolkodási időt kértek, így az ítélet nem jogerős.

Márki-Zayné Vincze Felícia volt a bába

Az ügy érdekessége, hogy a szülők az elhunyt gyermeküket Márki-Zayné Vincze Felícia otthonszülési centrumában hozták világra. A korábbi tárgyalásokon kiderült, hogy bár az újszülötteknek a vérzékenység megelőzésére kötelezően K-vitamint kell kapniuk, Márki-Zayné Vincze Felícia nyolcadik éve úgy vezet le otthonszüléseket, hogy nem ismeri ezeket az irányelveket. A kisbabáknak születésük után azonnal K-vitamint kell kapniuk, mégis csak akkor adja be azt, ha a szülők „valahonnan szereznek". Ezért halt meg a hírhedten oltásellenes szülők kisfia.