Újra dolgozik a kis híján halálra késelt taxis

2020.02.06. 10:53

Újra taxizik az a sofőr, akit lassan két évvel ezelőtt majdnem meggyilkolt az egyik utasa, majd kirabolta. Harmincszor szúrta és vágta meg egy késsel. A támadót a napokban életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték, egyelőre nem jogerősen. A sofőr a Borsnak azt mondta, nincs benne bosszúvágy, a támadója megérdemli a büntetést.

A taxisra támadó 34 éves G. Richárd 20 ezer forintot zsákmányolt, ezért gyilkolta meg majdnem a sofőrt. A minap nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete miatt tényleges életfogytiglani fegyházra ítélte a bíróság, de a döntés még nem jogerős. A férfi korábban már 8 évet ült börtönben, és többször is támadt rá taxisokra.

Forrás: MTI/MIHÁDÁK ZOLTÁN

N. Béla, a sofőr nem omlott össze a támadás után, ma már újra taxizik. A Borsnak elmondta, hogy igazából csak megerősítették a történtek, és hálát adott Istennek, hogy túlélte a támadást.

A visszatérésem utáni második munkanapomon szándékosan felvettem egy olyan öltözékű férfit, akit korábban nem vittem volna el. Ezzel teszteltem magam, szerencsére semmi gond nem volt. A taxizás munkaterápiaként segít túllendülni a traumán" – mondta a férfi. Bevallása szerint az a legrosszabb, hogy a jobb keze már nem mozog rendesen, így nem tud barkácsolni, és a konyhában is ügyetlenebb lett.

Forrás: Bors

A 65 éves sofőr eddig az összes tárgyaláson ott volt, az utolsót kivéve. A Borstól tudta meg, hogy elítélték a támadóját.

Erre nem gondoltam, meglepett. Azt hittem, amennyiben sikerül bizonyítani az emberölési szándékot, sima életfogytiglant kaphat. Nincs bennem sem öröm, sem bosszúállási szándék, sem szánalom. Amit kapott, azt megérdemli– mondta a lapnak, majd hozzátette, hogy a késelő bocsánatot kért tőle a tárgyaláson, de azt magyarázta, hogy nem így akarta, és leitatták.

Forrás: Bors

Ahogy azt korábban megírtuk, a 34 éves férfi 2018. május 25-én, éjjel leintett egy taxit a Nagyvárad térnél, majd a XX. kerületi Ady Endre térre vitette magát.A Mártírok útja környékén a férfi megragadta a sofőr ingének a nyakát, hátra húzta, majd a nála lévő késsel többször megszúrta és megvágta.

A sofőr ekkor gyorsított és éles kanyarokat vett, hogy a férfi leszálljon róla. A manőverek miatt a hátsó ülésen ülő férfi eldőlt, de gyorsan felült, és tovább szurkálta a taxist. Az autó az Ady Endre térnél lefulladt.A támadó ekkor a sofőr értékeit kérte, aki odaadta neki a pénztárcáját. Ezek után a férfi még ellenőrizte, hogy van-e a taxison gyűrű, majd a tárcával együtt elmenekült.