Országszerte és a határon túl száz településen háromszáz programmal irányítják a figyelmet a házasság, a család fontosságára.

Herjeczki Kornél, a házasság hete mozgalom országos koordinátora a rendezvényről tartott csütörtöki sajtótájékoztatón azt mondta, a programsorozat fő célja, hogy kedvet adjon a házasságkötéshez, képzésekkel, jó minták felmutatásával, hiteles élettörténetek megosztásával segítse a házasságra készülőket.

Mint mondta, a mesterséges intelligencia térhódítása kihívás elé állítja a párkapcsolatokat.

Az embert maximálisan kiszolgáló technika ugyanis rászoktat arra, hogy azt keressem, nekem mi a jó, holott a párkapcsolat meghatározó kérdése az, hogy nekünk mi jó

– mondta.

Herjeczki Kornél azt is mondta, a következő héten szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy a digitalizálódó, okos eszközökkel teli világban mégiscsak a személyes kapcsolat a legfontosabb.

A digitalizálódó, okos eszközökkel teli világban mégiscsak a személyes kapcsolat a legfontosabbForrás: Getty Images/iStockphoto/IPGGutenbergUKLtd/Ipggutenbergukltd

Mohos Gábor katolikus püspök azt mondta, a házasság két ember szabad, életre szóló döntése. Ez az elköteleződés pedig hasonló biztonságot ad a házastársaknak, mint a természet nem változó, a világot kiszámíthatóvá tevő törvényei.

Ez a biztonság létszükséglet az ember számára

- mondta.

Az esztergom-budapesti segédpüspök azt is mondta, ma nagyon sokszor magányos az ember, de a házasságban megtapasztalhatja, hogy közösségben és biztonságban van, ez a közösség pedig termékenyé is válik a gyerekek vállalásával.

Az ember a házasságban megtapasztalhatja, hogy közösségben és biztonságban van, ez a közösség pedig termékenyé is válik a gyerekek vállalásávalForrás: Getty Images/skynesher/Skynesher

Fekete Károly református püspök azt mondta, hogy a házasság hete nemcsak a házasságra, hanem kifejezetten a keresztyén házasságra szeretné ráirányítani az emberek figyelmét.

A házasságban helye van a hitnek, amely megszilárdítja az elköteleződést

- mondta.

A Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke szerint a házasság kezdőpontja nem egy férfi és egy nő egymásra találása, hiszen Isten fedezte fel, hogy nem jó az embernek egyedül lenni.

A házasság olyan titok, amit Isten bízott ránk és amit egy életen keresztül próbál megfejteni az ember

- mondta.

Tari Annamária pszichoterapeuta azt mondta, a 21. században, a digitalizáció korában még mindig olyan régi értékek tartanak össze egy házasságot, mint a kölcsönös tisztelet, a megbecsülés.

A digitalizáció korában még mindig olyan régi értékek tartanak össze egy házasságot, mint a kölcsönös tisztelet, a megbecsülésForrás: Getty Images/iStockphoto/Yeko Photo Studio/Yeko Photo Studio

A kutatók ma amiatt aggódnak, hogy a "randiapplikációk tömege", amelyek a tökéletes pár megtalálását hivatottak biztosítani, átalakítják a fiatalok párkapcsolatait. A huszonévesek a párválasztást egyre inkább a keresés izgalmával azonosítják, és kapcsolataikban is a vadászatot, az izgalmat keresik a kötődés biztonsága helyett.

A rendezvénysorozat idei házaspár arca Semsei Rudolf üzletember és felesége, Dobay Eszter.

A házasság hete központi programjai református istentisztelettel kezdődnek vasárnap Debrecenben, ahol köszöntőt mond Fekete Károly püspök, igét hirdet Püski Lajos lelkipásztor.

Jövő hétfőn a programsorozat tavalyi házaspár arca, Gorove László mentőorvos és felesége, Gorove Kriszta tanár Pár vagyunk vagy team? címmel, kedden Mihalec Gábor pár- és családterapeuta Szeretlek, de már nem vagyok szerelmes beléd címmel tart előadást a budapesti Aranytíz Kultúrházban.

A házasság hete programsorozat több mint két évtizede indult az Egyesült Királyságból, Magyarország 2008-ban csatlakozott a mozgalomhozForrás: Getty Images/Csondy/

Szerdán az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán lesz beszélgetés a házasság hete idei arcaival, továbbá Pálúr János orgonaművésszel és feleségével, Pálúr Kornéliával, Hamar Donát és Hamar Noémi vloggerekkel.

Csütörtökön a Három királyfi, három királylány mozgalom szervezésében a Magyar Tudományos Akadémián Család és/vagy karrier? címmel tartanak konferenciát. Pénteken zenés istentisztelet lesz a Deák téri evangélikus templomban a Lutheránia Énekkar közreműködésével.

Szombaton a TIT Stúdióba várják az érdeklődőket a Szeretet, szerelem, szenvedély - vagy szenvedés? Kitarthat-e a szerelem egy életen át? című előadásra.

A hetet vasárnap ünnepi szentmise zárja a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániatemplomban, ahol a szentmisét Cserháti Ferenc esztergom-budapesti segédpüspök mutatja be.

A központi programok mellett Budapesten, vidéken és a határon túl is számos kulturális programmal, beszélgetéssel, előadással várják az érdeklődőket. A programok megtalálhatók a www.hazassaghete.hu oldalon.

A házasság hete programsorozat több mint két évtizede indult az Egyesült Királyságból, Magyarország 2008-ban csatlakozott a mozgalomhoz.

A rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire, valamint segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek.

A központi programok fővédnöke Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége.