Biztonságpolitikai szakértő: A kelebiaihoz hasonló migránsakciók várhatók

Kelebia, 2020. február 6. A Szerbiából, a vajdasági Szabadkáról indult migránsmenet tagjai pihennek a Kelebia-Tompa határátkelő szerbiai oldalánál 2020. február 6-án. MTI/Molnár Edvárd
Vágólapra másolva!
A kelebiaihoz hasonló akciókra számít Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, aki az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában beszélt a határátkelőhelynél történtekről.
Vágólapra másolva!

Nógrádi György elmondta, a szerb hatóságok rendkívül korrektek voltak, hiszen a határnál gyülekező migránsokat elszállították, így az események nem vettek erőszakos fordulatot.

Külön kiemelte Aleksandar Vulin szerb védelmi miniszter fellépését a határnál. A védelmi miniszter csütörtökön egyebek mellett kijelentette,

a belgrádi kormány nem fogja megengedni, hogy a migránsok elrontsák a jószomszédi viszonyt Szerbia és Magyarország között.

A probléma az - fűzte hozzá a szakértő -, hogy a tömeg továbbra is a Balkánon marad, és

az emberek nem akarnak hazatérni Észak-Afrikába, Szíriába vagy Afganisztánba.

Ez azt jelenti, hogy

megpróbálnak majd újra áttörni a határon

- véli a szakértő. A migránsok még Horvátország felé mehetnek, de az ország lezárta határait - mutatott rá Nógrádi György.

A Szerbiából, a vajdasági Szabadkáról indult migránsmenet tagjai pihennek a Kelebia-Tompa határátkelő szerbiai oldalánál 2020. február 6-án. Forrás: MTI/Molnár Edvárd

A szakértő a közszolgálati rádióban - utalva a kínai beutazók vizsgálatára - arra hívta fel a figyelmet, hogy az illegális migránsok egészségi állapotát is ellenőrizni kellene.