Piszok nehéz volt leülni azokkal egy asztalhoz tárgyalni, akik ellen egyébként létrejöttünk – erről beszél a Jobbik frissen megválasztott elnöke egy, a Hír TV birtokába jutott hangfelvételen, amely a párt tisztújító kongresszusáról szivárgott ki. Jakab Péter a balliberális pártokra utalva külön hangsúlyozta, hogy a Jobbik tolvajok ellen jött létre, ehhez képest most együtt kell menetelniük a csatába. A Magyar Nemzet arról ír, hogy a felvételből is egyértelműen kiderül, hogy a Jobbik a hatalomért bármire képes.

„Megcselekedtük azt, amit megkövetelt a haza, és piszok nehéz volt. Piszok nehéz volt leülni azokkal egy asztalhoz tárgyalni, akik ellen egyébként létrejöttünk, mert a Jobbik tolvajok ellen jött létre, valljuk be" – mondja a hangfelvételen a Jobbik elnöke.

Ami egyértelmű: Jakab Pétert egyáltalán nem zavarja, hogy olyan emberekkel kell szövetkeznie - például Gyurcsány Ferenccel -, akiket megvet. Persze, rengeteg kérdést felvet a felvétel. Valóban annyira rossz véleménnyel van Gyurcsányról? Vagy másképpen: gondol-e egyáltalán valamit az MSZP-ről és a DK-ről, nem kizárólag azzal foglalkozik, hogy tudjon valamiféle hatalomhoz jutni? Vagy esetleg arról lehet szó, hogy megmaradt szavazóit próbálja nyugtatgatni, hogy ő azért elítéli Gyurcsányékat, de sajnos ez a realitás?

A Hír TV felvételén mindenesetre további részleteket hallgatnak meg.