Lemondásra szólították fel a felfüggesztett börtönre ítélt jobbikost

Újpesti Városháza
Újpesti Városháza
Vágólapra másolva!
Szombaton a Fidelitas újpesti szervezete lemondásra szólította fel Szabó Balázst, a Jobbik helyi képviselőjét, miután a bíróság két év felfüggesztett börtönre ítélte, első fokon. Renge Zsolt, a szervezet vezetője beszélt Déri Tibor, a momentumos polgármester felelősségéről is.
Vágólapra másolva!

"Felháborítónak tartjuk, hogy egy ilyen ember tagja lehet az újpesti képviselő-testületnek, illetve többek között a Közbiztonsági bizottságnak, amely helyzet tragikomédiába illő" - ezekkel a szavakkal kommentálta a IV. kerületi Fidelitas elnöke a bíróság minapi ítéletét. Egyúttal

képviselői mandátumának visszaadására szólította fel Szabót,

és hogy még azelőtt távozzon a közéletből, hogy a bíróság eltiltaná a közügyektől. Hozzátette, amennyiben magától nem tesz eleget a felszólításnak, akkor Déri Tibor momentumos polgármesteren fogják számon kérni "bűnöző kollégájának lemondását". Renge Zsolt hosszasan ismertette a jobbikos politikus bűnlajstromát, többek között felelevenítette, hogy

  • 2008-ban elítélték garázdaságért és hivatalos személy ellen elkövetett erőszakért;
  • 2016-ban tunéziai turistákat vert össze;
  • 2018 áprilisában pedig Fidelitas-aktivistákra támadt rá.
Déri Tibor (jobbra) támogatta a kampány során Forrás: Origo

Mint ismert, a napokban a II. és III. kerületi bíróság két év, végrehajtásában öt évre felfüggesztett börtönre ítélte Szabó Balázst, aki nem mellesleg az ellenzéki összefogás jelöltjeként jutott be a képviselő-testületbe. A vádirat szerint társaival sörösüveggel és kavicsokkal dobáltak, majd vertek meg fiatal turistákat.

Az ellenzéki pártok egyelőre nem reagáltak az ügyben. Sőt, decemberben Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció (DK) korábbi frakciószóvivője nem volt hajlandó elhatárolódni a jobbikos politikustól egy sajtótájékoztatón, miután az ügyészség súlyosbította a vádat Szabó ellen.

Újpesti Városháza Forrás: Origo

Megkérdezzük Újpesti momentumos polgármesterét, mit gondol arról, hogy az ő oldalán a képviselő-testületben ül Szabó Balázs, és hogy szerinte le kellene-e mondania.