Gyurcsány Ferenc a baloldal vezetője

2020.02.09. 18:04

A befogadás csodálatossága, fehér, keresztény heteroszexuális ironizálás, tisztességes (azaz szerinte szalonképes) Jobbik - ezek voltak Gyurcsány Ferenc vasárnap megtartott évértékelőjének legfontosabb gondolatai. A DK elnöke már-már atyáskodva éreztette, hogy ő az ellenzék vezetője.

Gyurcsány Ferenc vasárnap délután tartotta évértékelőnek nevezett beszédét, amely a "hagyományoknak megfelelően" indulatosra és szenvedélyesre sikerült. A javarészt idősebb korosztályból álló közönség az Örömódával melegített a volt kormányfő fellépésére, aki színpadra lépve rekedtes hangon közölte, a napokban megfázott. Beszédének első felében a migrációval, és párttársának, Niedermüller Péternek a fehér keresztényeket támadó nyilatkozatával foglalkozott. 

Titkolt bevándorláspárti himnusz

Hogy a csudában történhetett meg? - tette fel a kérdést az erdélyi, gyergyóditrói pékségben dolgozó két Srí Lanka-i vendégmunkás körül kialakult vitával kapcsolatban. Gyurcsány hosszas okfejtést követően - a kormány bevándorláspolitikájára utalva - mindenkitől azt kérte a teremben, maradjon ember. "Hogyha azt gondolnátok, hogy a bevándorlókról beszélek, akkor nagyot tévedtek" - mondta a pártelnök, aki beszéde során többször is megismételte, hogy nem bevándorláspárti beszédet mondott, hanem csak emberekről beszélt. "Bárkik is, bárhova mennek, és bárhonnan jönnek" - fűzte hozzá - az előzőeknek némileg ellentmondva - kikről is volt szó az imént. "Köszöntöm a migránsokat, Gyurcsány Ferenc évértékelőjén" - köszöntette szellemeskedve a jelenlévőket Gyurcsány. 

Nincs fantasztikusabb dolog, mint kezet fogni, befogadni, kezet nyújtani, megengedni, megölelni, szeretni 

- tette fel az i-re a pontot a volt kormányfő, aki három mondattal korábban még cáfolta, hogy bevándorláspárti beszédet mondana. 

Budapest, 2020. február 9. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke (b) és Kovács László, az MSZP volt elnöke, egykori külügyminiszter kezet fog a DK elnökének 16. évértékelő beszéde után Budapesten, a Sofitel Hotelben 2020. február 9-én. Előtérben Avarkeszi Dezső, a DK elnökségi tagja (j) és Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció korábbi főpolgármester-jelöltje. MTI/Kovács TamásForrás: MTI/Kovács Tamás

"Drága barátom, kollegám nem fogalmazott pontosan"

"Ha már belekezdtem ebbe a fehér, keresztény heteroszexuális szövegbe, akkor most bejezem" - így jelezte - a közönség soraiban nagy sikert aratva -, hogy témát váltva, Niedermüller Péter fehér, keresztényeket támadó kijelentéséről fog beszélni. Leszögezte, hogy "nem elég fehérnek, heteroszexuálisnak és kereszténynek lenni Magyarországon, hanem fideszesnek is kell lenni." Majd egy félmondattal később váratlanul védelmébe vette párttársát, azt mondta, hogy nem fogalmazott pontosan. "Rájöttem, hogy valójában az én drága barátom, kollegám nem fogalmazott pontosan. De nem úgy. Mert Magyarországon nem elég fehérnek heterónak és kereszténynek lenni. Akkor én is jó csávó lennék" - mondta indulatosan a beszédét többször köhögés miatt megszakító politikus. "Péter, hosszabban kellett volna ezt sorolni, és ez iszonyat, hiszen azt jelenti, hogy aki nem olyan, mint ők, az nem rendes ember. Menjenek ezek a pokolba, ezt tudom mondani" - próbálta megmagyarázni, kimagyarázni, átértékelni Niedermüller valójában magyarázhatatlan szavait.

Miután Niedermüllert szárnyai alá vette, az exkormányfő némi meglepetésre grafikonokat vetített ki, amellyel a gazdasági folyamatok alakulását próbálta elmagyarázni a DK-s közönségnek. Ez annyiban hathatott váratlannak, hogy Gyurcsányt rendszeresen éri az a - valljuk meg, nem alaptalan - vád, miszerint kormányzása alatt tönkretette a magyar gazdaságot.

Gyurcsány az ellenzék vezetője

Egy kis bennfentes viccelődést követően - Molnár Csaba EP-képviselőnek, és Vágó István elnökségi tagnak "szúrt oda" - rátért az ellenzéki összefogás mikéntjére. Gyurcsány a pódiumról érzékeltette, hogy ő vezeti a legnagyobb támogatottságú ellenzéki pártot.

A DK elnöke a Jobbikot soha nem dicsérte meg ennyire, mint most. Jakab Péteréket tisztességes nemzeti-konzervatív pártként jellemezte úgy, hogy a DK és a Jobbik nem is olyan régen ellenségei voltak egymásnak. "2020 februárjára azt gondolom, hogy (...) szembenéztek önmagukkal, a múltjukkal, és keresik, hogyan lehet egy tisztességes nemzeti-konzervatív pártot csinálni a Fidesszel szemben. Én ezt értékelni tudom" - bátorította Jakabékat az útkeresésben Gyurcsány, aki egyesével ment végig az ellenzéki pártokon, mindenkihez egy-egy dicsérő szót szólva. "Momentumos barátaim fiatalok, dinamikusak, időnként annyira pimaszok, mint mi voltunk" - ismerte el Fekete-Győrék munkáját a DK elnöke, aki az LMP-ről azt mondta, hogy korábban börtönbe akarták küldeni, de mára megbékéltek egymással. A Párbeszédről azt mondta, nagy érdemük, hogy Karácsony Gergely személyében adtak egy főpolgármestert. Érdekesség, hogy a politikus a legkevesebbet az MSZP-ről beszélt, ami minden bizonnyal a két párt közötti fagyos viszonyra, és a viharos, közös múltra vezethető vissza.

Gyurcsány érezhetően 

már-már atyáskodva mutatta magát az ellenzék vezetőjének. 

Erőfeszítéseimet nagyrészt most az köti le, hogy egy későbbi kormányzás feltételeinek megteremtésében közreműködjek az egyik szereplőként - fogalmazott sejtelmesen a DK elnöke, hozzátéve, hogy "vagy együtt fognak kormányozni, vagy sehogy. "Én abba a vitába, hogy hány lista van, nem fogok belemenni. Bár messziről indultak az ellenzéki pártok, ugyanoda tartanak - összegzett beszéde vége felé. 

 A pár száz fős hallgatóság lelkesen tapsolva köszönte meg Gyurcsánynak a beszédét. 

A Fidesz reakciója

"Gyurcsány Ferenc évértékelőjében újra egyértelművé tette, hogy ő a balliberális oldal valódi vezetője" - reagált a Fidesz nevében Hollik István, aki szerint nem szabad elfelejteni, hogy a DK elnöke egyszer már tönkretette Magyarországot.