Fákat csavart ki, tetőket bontott meg Ciara

Ciara, szél, vihar
Söjtör, 2020. február 10. Tűzoltók házra dőlt fát távolítanak el vihar után a Zala megyei Söjtörön, a Deák Ferenc utcán 2020. február 10-én. MTI/Varga György
Vágólapra másolva!
Zárjuk be a nyílászárókat, vigyünk be mindent a házba, amit a szél felkaphat, és készüljünk fel egy esetleges áramszünetre - így érdemes készülni a katasztrófavédelem szerint a viharra, amely hétfőn érte el az országot. Kövesse a vihar útját az Origón!
Vágólapra másolva!

Ha az Ön környezetében is kárt okozott a vihar, küldjön fotót vagy videót a [email protected] címre.

21:50 Házra, autókra dőltek fák Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Tiszaföldváron több helyszínen is kérték a tűzoltók segítségét. A Kossuth Lajos úton egy 15 méteres nyárfa kidőlt, villanyvezetékeket szakított le. A helyi önkormányzati tűzoltók eltávolították a fát.

A Petőfi Sándor úton egy 15 méteres fenyőfa egy házra dőlt,

a kunszentmártoni hivatásos tűzoltók motoros láncfűrésszel és kötéllel avatkoztak be. A Kereszt úton egy szintén 15 méteres fa egy másik fára dőlt, a helyi önkormányzati tűzoltók megszüntetik a veszélyhelyzetet.

Az utcában egy másik fenyőfa körülbelül négyméteres része egy ház kerítésére dőlt, ezt is eltávolítja az egység - írja a katasztrófavédelem.

Szolnokon egy öt méter magas fa két autóra dőlt.

Az autókban senki nem volt, a megyeszékhely hivatásos tűzoltói eltávolították a fát.

Fegyverneken, a Martinovics Ignác úton egy 12 méteres fenyőfa csúcsa villanyvezetéken akadt fenn, a törökszentmiklósi önkormányzati tűzoltók fűrésszel avatkoztak be.

Mezőtúrnál, a 4628-os úton egy nagy méretű kidőlt fa akadályozza a forgalmat, a város hivatásos tűzoltói motoros fűrésszel eltávolítják. Az egységek folyamatosan dolgoznak a károk felszámolásán.

20:50 Három halálos áldozata van a viharnak Lengyelországban

A lengyel köztelevízió szerint a Lengyelország felett is tomboló Ciara viharnak három halálos áldozata is van.

A Bukowina Tatrzanska hegyi síközpontban délelőtt

négy emberre ráomlott egy síkölcsönző viharos szél által letépett tetőzete.

A kölcsönzőt hatósági engedély nélkül építették. Egy nő és 15 éves lánya a helyszínen meghalt. A meghalt nő idősebb, 21 éves lányát súlyos sérülésekkel kórházba vitték, de nem sokkal később ő is meghalt.

Hétfő délutáni közlemény szerint a viharnak 6 sérültje is van.

Vasárnaptól hétfő estig több mint 2 ezer alkalommal riasztották a tűzoltókat, akik mindenekelőtt kidőlt fákat, leszakadt faágakat távolítottak el.

A vihar miatt több mint 55 ezer háztartás maradt áram nélkül, az erős szél épületeket rongált meg, és közlekedési fennakadásokat okozott. Az áramkiesések leginkább a délkelet-lengyelországi Kárpátaljai vajdaságot, valamint az északon fekvő Nyugat-pomerániai vajdaságot érintik.

A Swinoujscie balti-tengeri kikötőből nem indítottak kompokat,

a lengyelországi repülőterek pedig az Európában fennálló időjárási viszonyok miatt több nemzetközi járatot is töröltek.

A vihar hétfő délutánig 25 gazdasági épületet rongált meg, valamint 245 lakóházat. A dél-lengyelországi Kujawy faluban a leszakadt áramvezeték egy gazdasági épületre esett rá, és

az áramütés miatt elpusztult 16 tehén.

Az óránkénti 120 kilométeres viharos széllökések veszélye miatt az RCB vasárnap figyelmeztető sms üzeneteket küldött szét az ország déli részében fekvő öt vajdaság lakosainak. Ebben lehetséges áramszünetekről tájékoztattak, és arra kérték az embereket, hogy aki teheti, maradjon otthon.

20:00 Tetőket bontott meg, fákat döntött ki, és kéményeket rongált meg a szél

Este 7 óráig 397 helyszínen volt szükség tűzoltók beavatkozására a viharos szél miatt. 120 épületben keletkezett kár: tetőket, bádoglemezeket, kéményeket rongált meg a szél. Győrben egy sportcsarnok tetején bontotta meg a szél a sátorponyvát,

Szentlőrincen egy általános iskola kapujára dőlt fa.

A lakóházak mellett több középületben is kárt tett a szél.

240 helyszínre kidőlt fák, letört faágak miatt riasztották a tűzoltókat. A fák több helyen is villanyvezetékre dőltek, emiatt országszerte több ezer fogyasztási helyen van átmenetileg áramszünet. A szolgáltatók és a tűzoltók folyamatosan dolgoznak.

A közlekedésben is megnövekedett menetidőre kell számítani. A katasztrófavédelem minden autóst arra kér, hogy a megszokottnál lassabban közlekedjen, így könnyebben ki tudja kerülni a kidőlt fákat, letört ágakat, leszakadt villanyvezetékeket.

- mondta Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Érdemes elemlámpát és elemeket, vagy gyertyát és öngyújtót előkészíteni, valamint feltölteni a mobiltelefont, arra az esetre, ha átmenetileg szünetelne az áramellátás.

Ha valaki leszakadt villanyvezetéket lát, ne közelítse meg, hanem azonnal értesítse a 112-es segélyhívó számon a hatóságokat.

Zala megyében a nap folyamán több mint 50 esetben hívták a tűzoltókat viharkárok miatt - mondta Kalamár Norbert, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője. A legtöbbször utakra, vezetékekre dőlt fák vagy leszakadt ágak miatt kellett közbeavatkozniuk, néhány esetben pedig tetőlemezeket bontott meg a viharos szél.

Tolna megye több településén tetőket bontott meg a szél, és kidőlt fákat kellett eltávolítani a közterületekről. Az E.On tájékoztatása szerint Tamásiban, Iregszemcsén, illetve a Baranya megyei Szentlőrinc térségében vezetékekre dőlt fák okoztak áramkimaradást.

19:50 Több mint száz esetben kérték a tűzoltók segítségét viharkárok felszámolásához Somogyban

A viharos időjárás miatt tetők, kémények, autók rongálódtak meg, fák dőltek elektromos vezetékekre.

- mondta Török Sándor, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság hivatalvezetője.

A Balatoni Hajózási Zrt. a honlapján azt írta, hétfőn szünetelt a kompközlekedés Szántódrév és Tihanyrév között a viharos szél és az erős hullámzás miatt.

19:40 Őrbottyán és Vácrátót között is fa dőlt a sínekre

A Budapest–Veresegyház–Vác vonalon jelentősen meghosszabbodik az esti vonatok menetideje. Őrbottyán és Vácrátót között fa dőlt a vasúti pályára,

a vonatok nem közlekedhetnek.

A Vácról a Nyugati pályaudvarra tartó S71-es jelzésű (2511-es sz.) személyvonat megállt előtte, senki nem sérült meg. A vonat visszatér Vácrátótra. Az utasokat Őrbottyán és Vácrátót között pótlóbusz szállítja.

Frissítés: Őrbottyán és Vácrátót között eltávolították a sínekről a kidőlt fát, újraindult a vonatforgalom. A menetrendszerű vonatközlekedés kedd hajnalra áll helyre.

19:30 Fa dőlt a sínekre Nyársapát és Nagykőrös között

A Mávinform szerint Nyársapát és Nagykőrös között fa dőlt a vasúti pályára, a felsővezeték is leszakadt. A két állomás között ideiglenesen nem közlekednek a vonatok. A Budapest–Szeged vonalon jelentősen hosszabb menetidővel kell számolniuk az esti vonatok utasainak. Nagykőrös és Nyársapát között pótlóbuszok szállítják az utasokat.

19:10 Halálos áldozata is van a viharnak Csehországban

Egy ember meghalt egy balesetben a nyugat-csehországi Sokolov város közelében.

Egyelőre nem tudni, hogy a fa dőlt-e az autóra, vagy az autó rohant-e neki az úttestre dőlt fának.

A kocsiban utazó másik ember, egy nő súlyosan megsérült, őt kórházban ápolják.

A heves szélviharnak eddig legalább 14 sérültje van,

és komoly anyagi károk keletkeztek. A kidőlt fák több helyen parkoló autókra estek, a vihar néhány épület tetőszerkezetét is megrongálta. Az anyagi kár már több tízmillió koronára tehető. Számos helyen, főleg a cseh-német határon, leállt a vasúti forgalom a sínekre dőlt, kitört fák miatt, és több hegyvidéki közúton is közlekedési akadályok alakultak ki. A cseh autópályák teljes hosszukban mindenütt járhatóak.

Hétfő délután 15 órakor országszerte mintegy 280 ezer háztartás volt áram nélkül,

a kora reggeli órákban ez a szám még százezer volt.

A cseh-lengyel határon fekvő Óriás-hegység (Krkonose) legmagasabb, Snezka nevű csúcsán rekordnak számító

180 kilométer/óra szélsebességet mértek.

Prágában és Liberecben a szélvihar miatt hétfőn zárva tartott az állatkert.

A dél-morvaországi Uherské Hradiste mellett a heves szélvihar felborított egy kamiont, ezért több órára le kellett zárni a Szlovákia felé vezető E50-es főutat, ami komoly közlekedési káoszt okozott.

A Cseh Hidrometeorológiai Intézet felhívta a lakosság figyelmét, hogy kedd délig újabb szélviharokra - 70-110 kilométeres óránkénti sebességűekre - lehet számítani.

18:55 Több mint 220 járatot törölt Amszterdam nemzetközi repülőtere

A Schipol nemzetközi repülőtéren továbbra is korlátozott a kifutópályák kapacitása az erős széllökések miatt. Vasárnap már 240, főként európai célállomásra induló járatot töröltek, a délután ismét felerősödő szél viszont újabb járattörléseket tett indokolttá.

A Nyugat- és Közép-Európa felett végigvonuló Ciara viharciklon csak korlátozott károkat okozott Hollandiában.

Elsősorban fákat tépázott meg és tetőket rongált meg.

Belgiumban hétfőn mintegy 1200 háztartás maradt áram nélkül, és több mint 31 ezer épületben okozott károkat a vihar.

A helyenként óránkénti 120 kilométert is előérő szél miatt akadozik a vonatközlekedés, több fővárosi villamos nem üzemel.

A szél fákat döntött közutakra, óriásplakátokat és villanyoszlopokat döntött ki, háztetőket rongált meg és számos településen elszakította a villanyvezetéket.

A szolgáltatókhoz több mint 50 ezer bejelentés érkezett vasárnap óta. Információk szerint az országban éjféltájban állhat helyre az áramszolgáltatás.

A főként fapados légitársaságokat fogadó dél-belgiumi Charleroi repülőterét érintő járatok esetében késére lehet számítani. Szükség esetén az érkező repülőgépeket az ország másik légikikötőibe irányíthatják át.

18:40 Elérte Budapestet nagy vihar

Közel 90 kilométer/órás széllökések vannak Pest megyében. Az Országos Meteorológiai Szolgálat folymatosan frissülő térképét itt ktekintheti meg.

Forrás: met.hu

17:50 Nézzen képeket a viharos Budapestről!

vihar, eső, erős szél, Ciara, Budapest, 2020.02.10.
vihar, eső, erős szél, Ciara, Budapest, 2020.02.10.
vihar, eső, erős szél, Ciara, Budapest, 2020.02.10.
vihar, eső, erős szél, Ciara, Budapest, 2020.02.10.
vihar, eső, erős szél, Ciara, Budapest, 2020.02.10.
vihar, eső, erős szél, Ciara, Budapest, 2020.02.10.
vihar, eső, erős szél, Ciara, Budapest, 2020.02.10.
vihar, eső, erős szél, Ciara, Budapest, 2020.02.10.
vihar, eső, erős szél, Ciara, Budapest, 2020.02.10.
vihar, eső, erős szél, Ciara, Budapest, 2020.02.10.
vihar, eső, erős szél, Ciara, Budapest, 2020.02.10.
vihar, eső, erős szél, Ciara, Budapest, 2020.02.10.
vihar, eső, erős szél, Ciara, Budapest, 2020.02.10.
vihar, eső, erős szél, Ciara, Budapest, 2020.02.10.
vihar, eső, erős szél, Ciara, Budapest, 2020.02.10.
vihar, eső, erős szél, Ciara, Budapest, 2020.02.10.
vihar, eső, erős szél, Ciara, Budapest, 2020.02.10.
vihar, eső, erős szél, Ciara, Budapest, 2020.02.10.
vihar, eső, erős szél, Ciara, Budapest, 2020.02.10.
vihar, eső, erős szél, Ciara, Budapest, 2020.02.10.
vihar, eső, erős szél, Ciara, Budapest, 2020.02.10.
vihar, eső, erős szél, Ciara, Budapest, 2020.02.10.
vihar, eső, erős szél, Ciara, Budapest, 2020.02.10.
vihar, eső, erős szél, Ciara, Budapest, 2020.02.10.
vihar, eső, erős szél, Ciara, Budapest, 2020.02.10.
vihar, eső, erős szél, Ciara, Budapest, 2020.02.10.
vihar, eső, erős szél, Ciara, Budapest, 2020.02.10.
vihar, eső, erős szél, Ciara, Budapest, 2020.02.10.
vihar, eső, erős szél, Ciara, Budapest, 2020.02.10.
vihar, eső, erős szél, Ciara, Budapest, 2020.02.10.
vihar, eső, erős szél, Ciara, Budapest, 2020.02.10.
vihar, eső, erős szél, Ciara, Budapest, 2020.02.10.
vihar, eső, erős szél, Ciara, Budapest, 2020.02.10.
vihar, eső, erős szél, Ciara, Budapest, 2020.02.10.
vihar, eső, erős szél, Ciara, Budapest, 2020.02.10.
vihar, eső, erős szél, Ciara, Budapest, 2020.02.10.
vihar, eső, erős szél, Ciara, Budapest, 2020.02.10.
vihar, eső, erős szél, Ciara, Budapest, 2020.02.10.
vihar, eső, erős szél, Ciara, Budapest, 2020.02.10.

17:10 Nincs áram több Hargita megyei településen

A heves szél megrongálta a transzformátorállomásokat, ezért három Hargita megyei településen összesen mintegy 600 fogyasztó maradt áram nélkül hétfő délután - számolt be a Maszol.ro erdélyi hírportál. A Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség tájékoztatása szerint Gyergyószentmiklóson és Hargitafürdőn részlegesen szünetel az áramellátás,

Gyilkostó településen viszont egyáltalán nincs villany.

A szél tizenkét transzformátorállomást rongált meg, a szakértői csoportok már a helyszíneken próbálják elhárítani a meghibásodást.

Az elsőfokú (sárga) riasztás szerint Hargita megye hegyvidékein tovább erősödik a szél, hóviharokra is számítani lehet.

16:10 Több mint 300 alkalommal riasztották a tűzoltókat

Fákat döntött ki és épületek tetejét bontotta meg a hirtelen feltámadó viharos szél - írja a katasztrófavédelem Facebook-oldalán. A legtöbb káreset a Dunántúlon, Somogy és Zala megyében történt, ugyanakkor Fejér, Pest és Veszprém megyét is elértre a vihar. Főként kidőlt fák, leszakadt vezetékek és megrongálódott tetőszerkezetek adnak munkát. Folyamatosan dolgozunk a károk felszámolásán.

16:00 Nógrád és Heves megyét is elérte a Ciara

Hétfő délután Nógrád és Heves megyét is elérte a Ciara ciklon, és az Országos Meteorológiai Szolgálat élő térképét figyelve úgy tűnik, mintha egy helyre koncentrálódott volna az orkán. Az adatok szerint legalább 111 km/h-s lökések vannak a megyében.

Nógrád megyében 111 km/h-s széllökések is vannak Forrás: met.hu

15:50 Több Budapestet érintő repülőjáratot törölni kellett

Budapest Airport délelőtt tájékoztatta az utasokat, hogy fennakadások várhatók a menetrendben.

Hétfőn ez 11 járatpárt (indulót és érkezőt) érint.

A járattörléseket nem a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér környezetében tapasztalható időjárás, hanem a célállomás repülőterének időjárása indokolja. Törölt járat esetén az utasokat arra kérik, hogy vegyék fel a kapcsolatot a légitársasággal.

Jelenleg 32-35 csomós szél fúj a repülőtér környezetében, de ennél erősebb, akár 47 csomós (körülbelül 90 kilométer/órás) erősségű szél várható.

A szél iránya keresztirányú, majdnem teljesen merőleges a futópályákra.

A budapesti repülőtér forgalma és a járatok kiszolgálása zökkenőmentes - mondta Valentínyi Katalin, a Budapest Airport Zrt. vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgatója.

15:45 Tihanyba délután 100 kilométeres széllel érkezett a vihar

Az Origo egyik tihanyi olvasója készítette a következő összeállítást.

15:30 Megbillent a Balaton

A helyenként óránkénti 100 kilométeres szél megbillentette a Balaton víztükrét: a vizugy.hu adatai szerint

a legmagasabb, 154 centiméteres vízszintet Balatonfűzfőn mérték délben,

a legalacsonyabb, 63 centimétereset két órával később Keszthelyen. A tó vízszintje 13 órakor mutatta a legnagyobb kilengést egy időben: 82 centiméter volt a különbség a keleti és a nyugati végében mért adatok között.

A szélvihar különlegességét a délnyugati szélirány okozta, ami hossztengelyében érte a Balatont, és az ilyenkor szokásos módon jelentős vízszintkülönbséget okozott a nyugati és a keleti part között.

15:10 Korábban bezárt a fővárosi állatkert

A látogatók biztonsága érdekében a megszokottnál korábban, már 15:00-kor bezárt a Fővárosi Állat- és Növénykert.

15:00 Vas megyében fákat döntött ki a vihar, Kőszegen egy villanyvezetékre zuhant a fa

Sárvár után Jánosházán is megbontotta egy épület tetőszerkezetét a szél. Több fa is kidőlt, Kőszegen egy a villanyvezetékekre, Körmenden pedig egy épületre, Kámnál és Őrimagyarósdnál pedig az úttestre zuhant. Személyi sérülés egyik esetben sem történt. Az Eon honlapján elérhető térkép szerint jelenleg sehol sem okozott üzemzavart az időjárás.

14:50 Jelentősen megemelkedett a Balaton vízszintje

Balatonalmádiban a Balaton vízállás-különbsége Balatonfűzfő és Keszthely között elérte a 81 cm-t - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Balatonkenese Forrás: Origo