Karácsony náci jobbikost mentegetett, de a Hír TV-t bojkottálná

KARÁCSONY Gergely; TARLÓS István
Budapest, 2019. október 17. Karácsony Gergely megválasztott főpolgármester sajtótájékoztatót tart, miután átvette hivatalát elődjétől, Tarlós Istvántól a Városházán 2019. október 17-én. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Miközben Karácsony Gergely főpolgármester a Hír TV-vel szemben nyilatkozatstopot hirdetett, és „nácimosdatással" vádolja a csatornát, addig az ellenzék közös főpolgármester-jelöltjeként megvédte a rasszista támadásért elítél újpesti jobbikos politikust, Szabó Balázst. Egy évvel ezelőtt pedig a zsidólistázásról elhíresült Gyöngyösi Mártont mentegette - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Karácsony Gergely az ellenzék közös főpolgármester-jelöltjeként 2019. október 2-án azt mondta, hogy „az újpesti jobbikos jelölt szemtanúja volt egy verekedésnek, és nem a résztvevője„. A jelenlegi főpolgármester arra reagált, hogy kiderült, az újpesti ellenzéki összefogás jelöltje az a Szabó Balázs, akit korábban már elítélt a bíróság erőszakos garázda cselekedetért, valamint eljárás folyik ellene több hasonló ügyben. A Karácsony által mentegetett jobbikos politikus ügyében tunéziai állampolgárokat vertek meg egy kocsma előtt, ahol Szabóék ittak. A külföldi állampolgárokat bőrszínük miatt támadták meg.

A néhány napja megszületett bírói ítélet elmarasztalta Szabót rasszista indítékú erőszak bűntettében, és 2 év börtönre ítéli, amely végrehajtását 5 évre felfüggeszti.

De zajlik Szabó ellen egy másik eljárás is, amelyben a vád szerint hátulról megrúgta és megütötte egy másik párt aktivistáját.

Karácsony Gergely Forrás: MTI/Kovács Tamás

Szabó mentegetése azért is visszás a főpolgármester részéről, mert Karácsony hétfőn egy nyilatkozatot tett, amelyben bejelenti, hogy bojkottálja a Hír TV-t, mert szerinte a televízió nem megfelelően tudósított a magyar és német csapatok 1945-ös véres kitöréséről megemlékezőkről és az ellenük tiltakozókról.

A kettős beszéd kapcsán a Magyar Nemzet választ vár a főpolgármestertől arra a kérdésre, hogyha a Hír TV beszámolójában „neonácimosdatást" érzékelt, és emiatt bojkottot hirdetett, akkor utólag mi a véleménye arról, hogy egy neonáci utcai verekedő tettét mentegette a nyilvánosság előtt?

Azt is szeretnék megtudni, hogy Karácsony Gergely tervez-e elnézést kérni ezért a közvéleménytől, az újpesti szavazóktól és a tunéziai sértettektől. Amint választ kapunk, frissítjük a cikkünket.

Nem ez az első eset, hogy a Jobbikot mentegeti Karácsony Gergely. Egy évvel ezelőtt az ellenzéki politikus a Hír TV-ben azt mondta: nem tartja nácizmusnak a jobbikos Gyöngyösi Márton által kezdeményezett zsidólista felállítását.

A Párbeszéd társelnöke úgy fogalmazott, zsidólistát írni „önmagában nem nácizmus".

Akkor azt is elmondta, hogy elvi problémája nem is volt a szélsőjobbos párttal, és az önkormányzati választások közeledtével érdemes elgondolkodni a Jobbikkal való együttműködésen. Karácsony 2017 októberében azonban még úgy nyilatkozott, hogy a Párbeszéd a Jobbikon kívül mindenkivel tárgyal az összefogásról.

Emlékezetes, Kulcsár Gergely, a Jobbik országgyűlési képviselője 2015-ben beleköpött a holokauszt áldozatainak emlékére felállított vascipők egyikébe a Duna-parton. Kulcsár később „biboldó bérencnek" nevezte azokat a pártokat, amelyek hajlandóak megemlékezni a zsidó áldozatokról, és „kamukausztnak" nevezte a holokausztot. Tavaly pedig nyilvánosságra került

egy 2015-ös levelezés, amelyet a jobbikosok a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján indítottak. Ebben Mirkóczki Ádám vitatta az auschwitzi haláltáborokban megölt zsidók számát, amelyre a Jobbik sajtóosztályának akkori munkatársa azt írta: „ne tagadd a holokausztot! Inkább támogasd!"

De nem ez volt Mirkóczki egyetlen antiszemita botránya, 2013-ban például piros ultihoz hasonlította a holokausztot - írja a Magyar Nemzet.