Magyarország határidőre, az UNESCO által rögzített tartalmi és formai követelményeknek megfelelően elkészítette a budapesti világörökségi helyszín állapotmegőrzési jelentését, amelyben egyebek mellett tisztázták a budai Vár rekonstrukcióját érintő bizottsági kérdéseket is, így várhatóan nem lesz szükség e beruházások módosítására - írta a Magyar Nemzet kedden a Miniszterelnökségtől kapott tájékoztatás alapján.

Az állapotmegőrzési jelentés az UNESCO világörökségi bizottságnak megnyugtató információkkal és tényekkel szolgál majd, és a soron következő, 44. közgyűlés megállapíthatja, hogy a budapesti világörökségi helyszín kezelése és megőrzése megfelelő, sőt több vonatkozásban más világvárosoknak is példaértékű lehet  - közölte a tárca a lappal.

A Budai Vár más városoknak is példaértékű lehetForrás: pixabay.com

Nem kritika, hanem javaslat

Hangsúlyozták, hogy 2010, a nemzeti kormány hivatalba lépése óta sorra újulnak meg Budapest korábban évtizedeken át elhanyagolt, pusztulásra ítélt műemlék épületei. Többek között a világörökség részét képező 

Várkert Bazár a felújítása előtt már életveszélyes állapotban volt, és a Nemzeti Hauszmann-program célja is az, hogy a budai Vár építészeti örökségét megőrizzék. 

A Miniszterelnökség szerint az UNESCO világörökségi bizottság tavalyi bakui döntésében nem kritikát fogalmazott meg, hanem ajánlásokat tett, valamint kérdésekkel és kérésekkel fordult Magyarországhoz többek között egyes Duna-parti ingatlanok vagy a Városliget fejlesztése, valamint a megőrzésért felelős szervezeti struktúrára és felelősségi körökre vonatkozóan - írta a lap.