Megvonta Matteo Salvini mentelmi jogát az olasz szenátus, mert nem engedett kikötni egy migránshajót

2020.02.12. 17:06

Az olasz kormánytöbbség megszavazta a volt belügyminiszter, Matteo Salvini, az ellenzéki Liga és a jobbközép koalíció vezetője mentelmi jogának megvonását a római felsőházban kedden tartott voksoláson. Salvini bejelentette, hogy készen áll bíróság elé állni az olaszországi határok védelméért.

A kormánypárt Öt Csillag Mozgalom (M5S), a Demokrata Párt (PD), az Élő Olaszország (IV) és a többi kisebb baloldali párt, korábbi bejelentéseik szerint Matteo Salvini mentelmi jogának megvonására szavaztak.

Ez önmagában elégnek ígérkezik a többség biztosításához. A jobbközép koalícióból a Hajrá Olaszország (FI) és az Olasz Testvérek (FdI) nemmel szavazott, a Liga szenátorai tartózkodtak. A kormány tagjai távol maradtak.A szavazás hivatalos eredménye késő estére várható. Az olasz parti őrség Gregoretti nevű hajója fedélzetén érkezett 131 migráns tavaly július végén öt napig nem kapott engedélyt a partraszállásra, csak miután más EU-tagállamok vállalták átvételüket. Az ügyészség szerint Salvini "túszul ejtette" a migránsokat korlátozva személyi szabadságukat, visszaélt hivatali hatalmával, megsértette a nemzetközi konvenciókat.

Matteo Salvini felszólalásában kijelentette, hogy kész a bíróság elé állni. Hangsúlyozta, hogy belügyminiszterként, olaszként és emberként is Olaszország határvédelmét és biztonságát tartotta szem előtt.

Nem loptam (..) a határokat védtem, és az alkotmány szerint Olaszország határainak és biztonságának védelme nem jog, hanem szent kötelesség - hangoztatta a volt belügyminiszter.

Kifejtette, hogy a migránsok azonnali és automatikus partraszállásának megakadályozásával Olaszországot, az olaszokat és az Olaszországban legálisan élő bevándorlókat védte meg az embercsempészektől. Az olasz nép kizárólagos érdekében jártam el - hansúyozta.

Hozzátette, személyes döntése, hogy mentelmi jogáról lemondva bíróság előtt akarja tisztázni "egyszer és mindenkorra" a történteket. Megjegyezte, hogy a baloldal régi bevált módszerét alkalmazza, vagyis bírósági ügyekkel akarja "megsemmisíteni politikai ellenfeleit". Azt mondta, ő soha nem küldené bíróság elé a baloldali politikusokat.

A volt és jelenlegi miniszterelnök Giuseppe Contéhoz, valamint a Liga volt szövetségese M5S-hez intézve szavait Matteo Salvini hangsúlyozta, hogy a Ligára szavazó olaszok és a Ligával másfél évig kormányzó Conte és az M5S is jól tudta, hogy ő - választási ígérete szerint - mindent megtesz az embercsempészek, illegális bevándorlók megállítására a határok védelmével. Matteo Salvini elutasította a vádat, miszerint túszul ejtette a migránsokat: kiemelte, hogy az olasz parti őrség Gregoretti nevű hajója máltai felségvizeken sietett a migráncsoport segítségére, és a hajóról betegek és kiskorúak azonnal leszállhattak.

A Gregoretti-ügyet a szicíliai Siracusa ügyészsége indította. A Liga vezetőjét egészen 15 évig terjedő börtönbüntetést kockáztat.

Ezzel egy időben az ügyészség az Open Arms hajó miatt is eljárást kezdeményezett a politikus ellen. A szenátus mentelmi bizottsága erről február 27-én hoz döntést. A Proactiva Open Arms spanyol nem kormányzati szervezet (NGO) hajója tavaly nyáron tizenkilenc napot töltött a nyílt tengeren, 164 emberrel a fedélzetén.

Matteo Salvini mentelmi jogának esetleges megvonása után a volt belügyminiszterrel szembeni eljárás a szicíliai Catania bíróságára kerül, amelynek meg kell erősítenie a vádakat. Korábban a cataniai ügyészség nem támogatta a Salvinivel szembeni vádemelést. Ha a Liga vezetőjét mégis bíróság elé állítják, ez Olaszországban több éves tárgyalássorozatot jelenthet. Matteo Salvini is azt mondta, biztos benne, hogy a Gregoretti-ügy el lesz napolva.

Ennek ellenére, miután megvonták mentelmi jogát, más ügyészségek is eljárást kezdeményezhetnek Matteo Salvinivel szemben, nem kizárt, hogy ugyanezt teszik az NGO-k és az azonnali olaszországi partraszállástól megfosztott migránsok.

Matteo Salvini mentelmi jogának megvonása megosztja az olasz politikát és a jogszakértőket is, mivel ez az első alkalom, hogy az ügyészség egy miniszterrel szemben azért akar vádat emelni, mivel kormánya politikáját képviselte.

Giorgia Meloni az FdI elnöke üldözésnek nevezte a Matteo Salvinivel szembeni ügyészi fellépést hangoztatva, hogy a volt belügyminiszter "munkáját végezte a határok védelmében". A FI frakcióvezetője Mariastella Gelmini "veszélyes precedensnek" nevezte az ügyet hangsúlyozva, hogy nehéz elhinni, hogy a miniszterelnök Giuseppe Conte és a az M5S vezetője Luigi Di Maio nem osztotta a Gregorettivel kapcsolatos döntéseket.

A felfüggesztésről már január végén szavazni kellett volna, de akkor a kormánytöbbség nem ment el, mert mindenképpen a tartományi választások utánra akarta halasztani a döntést, tartva attól, hogy óriási felháborodást vált ki.