Több kiló drogot termesztett a lakiteleki férfi

Vágólapra másolva!
Az ügyészség korábban a 39 éves lakiteleki férfit kábítószer miatt próbára bocsátotta. A próbára bocsájtása alatt azonban kereskedni kezdett a droggal, ráadásul, amikor elfogták, jelentős mennyiséget találtak nála.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint 2016 decemberétől a férfi kannabisz termesztésével foglalkozott. Fél évvel később már

legalább 52 tövet szüretelt le.

Emellett egy 88 tőből álló kannabiszültetvényt is gondozott. Nem sokkal később társával megállapodott abban, hogy a kábítószer-tartalmú növényt odaadja neki, hogy azt eladják.

Nem sokkal később azonban

lecsaptak rájuk a rendőrök, és közel öt kiló kábítószer-tartalmú növényt és a kannabiszültetvény is lefoglalták.

A kábítószer-termesztőt letartóztatták, és azóta sem engedték szabadon, ugyanis a bíróság szerint fennáll a szökés, elrejtőzés, illetve a bűnismétlés veszélye.