A DK szerint rálőttek az egyik budai irodájukra, a rendőrség pontosít

Vágólapra másolva!
A rendőrség garázdaság vétség miatt indított nyomozást az ügyben.
Vágólapra másolva!

A rendőrségre 2020. február 12-én 16 óra 02 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Budapest XI. kerületében, a Kaptárkő utcában megrongálták egy iroda két ablakát. A helyszíni szemle során a rendőrök az irodában találtak egy-egy 0,8 centiméter átmérőjű csapágygolyót, melyeket

nem lőfegyverből lőttek ki.

A csapágygolyókat a rendőrök lefoglalták, és szakértői vizsgálatra megküldték.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitánysága garázdaság vétség miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Gyurcsány Ferenc pártja, a DK azt állította, hogy az ő irodájukról van szó.