Drogkereskedői hálózatot derített fel a rendőrség - videó

Vágólapra másolva!
Drogkereskedői hálózatot derített fel a rendőrség egy nemzetközi együttműködés keretében - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata csütörtökön a rendőrség honlapján.
Vágólapra másolva!

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Pécsi Osztálya jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást két férfi ellen.

Egyikük, egy 31 éves férfi 2018 januárjában jelentkezett belépésre Ásotthalom határátkelőhelyen, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei a jármű alvázában

a gyárilag kialakított üregekben 30 csomagban 13,6 kiló marihuánát találtak elrejtve.

Az ügy felderítése során a nyomozók látókörébe került egy drogügyletekkel foglalkozó bűnözői csoport, amelyet egy 56 éves magyar férfi irányított osztrák lakhelyéről. Őt az Osztrák Rendőrség Alsó-Ausztriai Tartományi Nyomozó Hivatallal együttműködve 2018 októberében Székesfehérváron elfogták, autójában 2,7 kilogramm marihuánát, valamint 0,5 kilogramm amfetamint, ausztriai lakcímén pedig további 3,5 kilogramm marihuánát találtak és foglaltak le - írták.

Hozzátették, hogy a magyar nyomozók jelzése alapján a horvát hatóságok 2018 áprilisában intézkedés alá vontak egy magyar férfit, akinek autójában

34 csomagban 17,6 kilogramm marihuánát találtak.

A szállítás során végig vele mozgott egy másik autóval a bűnözői csoport irányítója is, akit szintén ellenőriztek a rendőrök, de nála nem találtak kábítószert.

A Horvátországban ellenőrzött férfit a horvát bíróság kábítószer forgalmazása miatt 5 év börtönbüntetésre ítélte.

A 31 és az 56 éves férfi ellen a KR NNI Pécsi Osztálya jelentős mennyiségre elkövetett kábítószerrel való kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást, amelynek iratait vádemelési javaslattal átadták a Csongrád Megyei Főügyészségnek - olvasható a közleményben.