Hozzáment egy olasz férfihoz a csongrádi nő, aztán egy magyarhoz, csak elválni felejtett el

Vágólapra másolva!
Megrovást kapott az ügyészségtől az a csongrádi nő, aki korábbi házasságának érvényes fennállása alatt kötött újabb házasságot. Vagyis, egyszerre két férfival volt házas.
Vágólapra másolva!

A jegyző feljelentése alapján indult eljárásban kiderült, hogy a nő még 2007-ben hozzáment Olaszországban egy olasz férfihoz. 11 évvel később pedig egy magyarhoz.

Csakhogy az első férjétől soha nem vált el.

A második házasság előtt Csongrádon a Polgármesteri Hivatalban, azt mondta, hajadon.

A nő korábbi házasságról még az új férje sem tudott.

Mivel a nő mindent beismert, a büntetőeljárást megszüntették ellene, miután megrovás kapott.