A Publicus Intézet vezetője mentegetni próbálta a zsidókat listázni akaró jobbikos Gyöngyösi Mártont

Vágólapra másolva!
Mentegette a Jobbik elnökhelyettesének zsidóellenes megnyilvánulásait a Publicus Intézet stratégiai igazgatója – írja a Hír TV. Pulai András, a Publicus Intézet vezetője szerint Gyöngyösi Márton, jobbikos EP-képviselő korábbi kijelentése nem arra vonatkozott, hogy származásuk alapján listázná az országgyűlési képviselőket. A felvétel azonban egyértelműen bizonyítja, hogy - Pulai állításával ellentétben - Gyöngyösi nem a kettős állampolgárokat, hanem a zsidó származásúakat akarta listázni.
Vágólapra másolva!

Pulai András a Hír televízió Plusz-mínusz c. műsorában ugyanis úgy fogalmazott: „félremagyarázták Gyöngyösi Márton kijelentéseit". Pulai szerint Gyöngyösi kijelentése nem arra vonatkozott, hogy származásuk alapján listázná az országgyűlési képviselőket, hanem csupán arról, hogy vizsgálná a kettős állampolgársággal rendelkező képviselőket.

Pulai András az ominózus mondatot 17:15-nél mondja.

Az alábbi videóból ugyanakkor kiderül, Gyöngyösi Márton 2012. november 26-i felszólalásában a zsidó származású emberekről beszélt: