Vágólapra másolva!
A 888 cikkében arról számolt be, hogy az egyébként üdvözlendő célra, a romák felzárkóztatására létrejött Autonómia Alapítványt a Norvég Alap és Soros házialapítványa, az Open Society is több százmillió forinttal támogatja. A fenti szervezet együtt fog demonstrációt tartani a Soros-birodalom hazai zászlóshajójának számító TASZ-szal és Amnesty Internationallal. A cikk arról is írt, hogy az Alapítvány számos jó cél mellett a romáknak járó autonómiát tematizálja, ami érthetően komoly aggályokat vet fel, és gerjesztheti a feszültséget. Korábbi cikkeinkben részletesen beszámoltunk arról, hogy a nemzetközi, magát jogvédőnek kiadó Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány mögé hogyan állt be a teljes Soros-hálózat, és harcolta ki a Gyöngyöspatát sújtó 80 milliós kártérítést, valamint további 20 milliót, amit a tankerületnek kell állnia, vagyis összesen 100 millió forintot. Valójában persze az áljogvédők azon dolgoznak, hogy egymásnak ugrasszák a romákat és nem romákat. Írtunk arról is, hogy a márciusban elinduló nemzeti konzultáció is foglalkozik a témával.
Vágólapra másolva!

A 888 cikkében arról ír, hogy a

  • az Amnesty International Magyarország,
  • a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ),
  • az Idetartozunk Egyesület (sic!),
  • a valószínűleg nemrég megalakult Szabad Bíróság Szabad Gyöngyöspata csoport,
  • valamint az Autonómia Alapítvány

közösen szerveznek tüntetést.

Az eddig kevésbé ismert Autonómia Alapítvány tevékenysége ugyanis többnyire kimerül abban, hogy a hazai romák között végez felzárkóztatást szolgáló tevékenységet,

ami viszont elgondolkodtatóbb, hogy az autonómiát tematizálja a hazai romák számára.

Az ijesztő a fentiekben az is lehet, hogy a korábban 160 ezer forintnyi saját tőkéből induló, 23 embert foglalkoztató szervezet

több mint egymilliárd forint támogatást kapott programjaira az elmúlt években.

A szervezethez az adományok mintegy 90 százaléka három támogatótól érkezett: a Norvég Alaptól, az Európai Uniótól és természetesen az Open Society Foundationtől, Soros György házialapítványától.

Soros György, Soros Alexander Forrás: Facebook

A romák felzárkóztatására szánt pénzekkel, illetve azzal a céllal semmilyen probléma nem lenne, viszont a romák autonómiájának kialakítása azért szöget üthet az ember fejébe, hogy valójában lehetséges, hogy az ország integritásának megbontása lehet a cél.

Gyöngyöspatát csődbe juttatná a roma fiataloknak megítélt kártérítés

Korábbi cikkünkben beszámoltunk arról is, hogy a romák és a nem romák közötti feszültségkeltés lett újabban a célja a Soros-hálózatnak.

Hiszen a gyöngyöspatai roma iskolások, egyébként 2004-től kezdődő szegregálása miatt a magukat jogvédőnek hazudó, Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (Chance For Children Foundation, rövidítve: CFCF) és a mögöttük lévő Soros-ügynökök pert indítottak Gyöngyöspata ellen, amely eljárásnak a végén a falut és a helyi tankerületet összesen 100 millió forint kártérítésre kötelezte a bíróság, ami csődbe vinné Gyöngyöspatát.

Arról is írtunk, hogy az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány mögött olyan személyek állnak, mint például a volt SZDSZ-es Mohácsi Viktória,

vagy épp Ujlaky András, a szervezet egyik társalapítója, aki korábban azt nyilatkozta, hogy évente 70-80 ezer dollárt kaptak az OSI-től.

Mohácsi Viktória Forrás: MTI/Vajda János

Többek között támogatta a CFCF-et a Magyar Soros Alapítvány, a Norvég Civil Támogatási Alap és az Ökotárs Alapítvány is.

Így most már érthető, hogy honnan fúj a szél.

A támogatás összege a szervezet közel két évtizedes működése alatt
akár több tízmillió forintra is rúghatott.

A kormány a bírósági ítélettel ellentétben élethosszig tartó digitális pályamodellt kínál a gyöngyöspatai romáknak, mivel megfelelő képzéssel többre vihetik, mint a megítélt kártérítéssel.

A Nemzeti Konzultáció egyik témája is ez lesz

Arról is beszámoltunk, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz-KDNP frakciószövetség balatonfüredi kihelyezett ülésén újabb nemzeti konzultációt jelentett be,

amelynek egyik témája épp a gyöngyöspatai romák kártérítési ügye kapcsán felszínre került probléma lesz.