Kiderült, hogy kitől terhes a 13 éves kislány

Vágólapra másolva!
Pár hete bejárta a világsajtót az a videó, amelyen egy orosz kibeszélő műsorban két fiatal, a 13 éves Darya és a 10 éves Ivan arról beszélnek, hogy egy alkalmi együttlét után a kislány teherbe esett a fiútól. Persze sokan már akkor sem hittek az egésznek. A kisfiú az orvosi vizsgálatok szerint nem is lehet a gyerek apja, mivel biológiailag képtelen még a gyereknemzésre. És közben kiderült az is, hogy kitől lehet terhes a lány – írja a Bors.
Vágólapra másolva!

A szülők és a lány szerint is

Ivan az apa, hiszen elmondásuk alapján nem volt mással viszonya Daryanak.

Csakhogy ez valószínűleg nem igaz.

A műsor után az orosz rendőrség is nyomozni kezdett. Most pedig

egy rejtélyes, 15 éves fiatalt tartanak házi őrizetben a rendőrök, akinek köze lehet a történethez.

A hatóságok szerint ő a gyerek apja – írja a Bors.