Kiengedték a börtönből a férfit, aki megerőszakolhatta a kislányát Cegléden

2020.02.14. 15:52

Több mint egy év után kiengedték a börtönből azt a román férfit, aki a gyanú szerint megerőszakolta a négyéves kiskányát. A szülők azért vitték kórházba a gyereket, mert az udvaron rádőlt egy féltonnás súly, és eltört a lába – írja a Blikk.

Ahogy arról korábban az Origo beszámolt, 2018-ban azért vitték kórházba a kislányt a szülei, mert a ceglédi munkásszállón ráborult a lábára egy 500 kilós súly. A kórházban megállapították, hogy eltört a lába, valamint a nemi szerve is vérzett.  Ezek után vizsgálta meg egy nőgyógyász, aki egyértelműen megállapította, hogy a gyereket megerőszakolták.  Nem sokkal később a rendőrség őrizetbe vette az apát, a gyerek pedig nevelőszülőkhöz került.

A férfi végig tagadta a bűnösségét, állítása szerint a gyerekre esett súly okozta azokat a sérüléseket, amikből a nőgyógyász azt állapította meg, hogy a kislányt megerőszakolták. 

Megerősíthetem, hogy a védencemet valóban kiengedték, miután az ügyészség helyt adott a védői indítványomnak a fogva tartás megszüntetéséről. Ügyfelemmel szemben nem rendeltek el semmiféle további kényszerintézkedést"  – mondta a Blikknek dr. Surdy Miklós ügyvéd. Hozzátette, hogy a gyanúsítás most is ugyanaz a férfival szemben. Most még egy szakvéleményre várnak, ami után lezárulhat a nyomozás.

"Reményeim szerint hamarosan mindenki számára kiderül, hogy az édesapa ártatlan, nem követte el a bűncselekményt. Jelenleg a feleségével van, és minden vágyuk, hogy újra ők nevelhessék a kislányukat" – mondta az ügyvéd.