Felmentették a kézigránátos támadással vádolt férfit

Vágólapra másolva!
Sem a 2017-es kézigránátos támadás esetén, sem pedig a 2003-ban történt esetben nem tudták egyértelműen bizonyítani, hogy a férfi bűnös. Így a vádlott most is megússza büntetés nélkül.
Vágólapra másolva!

Ahogyan megírtuk, a férfinak már a 2000-es évek eleje óta több vitája volt a jegyzővel, egyrészt a szórakozóhely üzemeltetése, másrészt egy gyerekelhelyezési ügyben, ezért, legalábbis a vád szerint,

többször is eltervezte, hogy bosszút áll rajta.

2003-ban azzal vádolták, hogy téglával törte be a jegyző házának ablakát, 2017 decemberén pedig egy kézigránátos támadás ügyében emeltek ellene vádat.

Azonban ahogyan a korábbi esetben, úgy most sem tudták egyértelműen bizonyítani, hogy ő a támadó

A keddi tárgyaláson a Szegedi Ítélőtábla ezért

jogerősen felmentette a férfit a vád alól.