Fidesz: Gyurcsány elvett egyhavi nyugdíjat

GURMAI Zita; VARJU László; GYURCSÁNY Ferenc
Budapest, 2019. október 21. Gyurcsány Ferenc, a DK frakcióvezetője, a párt elnöke napirend előtt felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. október 21-én. Jobbról Gurmai Zita, az MSZP, balról Varju László, a DK parlamenti képviselője. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Gyurcsány elvett egyhavi nyugdíjat - kommentálta a Fidesz közleményében a Demokratikus Koalíció (DK) gazdasági szakértőjének szerdai nyilatkozatát.
Vágólapra másolva!

Dávid Ferenc azt mondta: a DK azt javasolja, hogy az idei költségvetésben elfogadott 2,8 százalék helyett négy százalékkal emeljék meg a nyugdíjakat.

A Fidesz azt írta, hogy

Gyurcsány Ferenc Forrás: MTI/Kovács Tamás

A Fidesz szerint, ha rajta múlott volna, akkor

mára nyugdíj se lenne, mert IMF-hitel nélkül már a nyugdíjakat se tudta fizetni.

Kiemelték: a Fidesz kormányzása óta törvény garantálja a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését, a gazdasági növekedésnek köszönhetően rezsiutalványt és nyugdíjprémiumot is kapnak a nyugdíjasok.