Konyhakéssel támadt falubelijére egy nyugdíjas

2020.02.20. 11:04

Egy kilencvenéves férfit egy konyhakéssel mellkason szúrta hetvennégy éves haragosát, emberölési kísérlettel vádolja a Baranya Megyei Főügyészség.

A vádirat szerint az idős férfi tavaly májusban, az egyik este részegen átment falubeli ismerőséhez. A házban volt az a férfi, akire az új vendég azért haragudott, mert azt feltételezte, hogy korábban ő lopta el a gyümölcsöséből a szilvát.

A férfi megérkezése után szinte rögtön vitatkozni kezdett a szintén részeg férfival. Kölcsönösen szidták, és megöléssel fenyegették egymást.

A fiatalabb férfi megragadta az idősebb ingét, aki ekkor hirtelen felkapott egy nagy kést a konyhaasztalról

és közepes erővel mellkason szúrta ismerősét.

A házigazda azonnal hívta a mentőket. A 90 éves támadó hazasétált.

A 74 éves áldozat életveszélyesen megsérült, azonnal kórházba vitték, ahol sikerült megmenteniük az életét. Az ügyészség szerint az idős vádlott cselekménye emberölés kísérletének magállapítására alkalmas.