Vizsgálja a Fővárosi Kormányhivatal Budapest 10 városvezetőjének vagyonnyilatkozatát - tudta meg a Hír TV. Sára Botond, a kormányhivatal kormánymegbízottja a Hír TV híradójának azt mondta: összeférhetetlenségi eljárást kezdeményeznek, mivel egy főállású polgármester és alpolgármester sem vehet fel fizetést két helyről, közpénzt pedig különösen nem. Hozzátette: egy ellenzéki főpolgármester-helyettessel, 3 ellenzéki polgármesterrel, 5 ellenzéki és egy kormánypárti alpolgármesterrel szemben merült fel összeférhetetlenség.

A második kerületi szocialista polgármester vagyonnyilatkozatából kiderül, hogy Őrsi Gergely a kerületvezetői pozícióért járó tiszteletdíjon felül a FŐKERT Zrt. felügyelőbizottságában betöltött elnöki posztjáért is fizetést kap, havi 322 ezer forintot. Az önkormányzati törvény szerint azonban ez összeférhetetlen. Őrsi Gergely ezt tagadja.

A szocialista polgármester híradónknak elismerte: jelenleg is felveszi a pénzt, de azt ígérte később szét fogja osztani a FŐKERT Zrt. munkatársai között.

Összesen egy ellenzéki főpolgármester-helyettes, 3 ellenzéki polgármester, 5 ellenzéki és egy kormánypárti alpolgármester esetében kezdeményez összeférhetetlenségi eljárást Budapest Főváros Kormányhivatala – ezt már a kormányhivatal kormánymegbízottja mondta. Sára Botond hangsúlyozta: a jogszabályok alól senki nem kivétel.

Sára Botond hangsúlyozta: egy főállású városvezető sem vehet fel fizetést két helyről, közpénzt pedig különösen nem.