Varga Judit: A kormány célja a börtönbiznisz megállítása

bíróság ítélet Ötven évnyi börtönnel sújtották Hondurasban egy környezetvédő aktivista gyilkosait
illusztráció
Vágólapra másolva!
A kormány célja, hogy megállítsa a börtönbizniszt, amely mára több milliárdos iparággá vált - mondta az igazságügyi miniszter csütörtökön az Országgyűlésben. A Soros-hálózathoz tartozó ügyvédek rátelepedtek a fogvatartottakra, és iparággá fejlesztették a börtönbizniszt, mondta Budai Gyula.
Vágólapra másolva!

Varga Judit a börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos törvényjavaslat általános vitájában elmondott expozéjában közölte: a börtönviszonyok miatti kártalanítások azonnali felfüggesztését követően

a nemzeti konzultáció eredménye alapján olyan új szabályozást alkotnak, amely megszünteti az eddigi igazságtalan gyakorlatot, és elsődlegesen az áldozatok, a sértettek és hozzátartozóik érdekeit helyezi előtérbe.

Ezáltal az áldozatok jogos követeléseinek kielégítését a jelenleginél hatékonyabb és gyorsabb módon fogják biztosítani - közölte a miniszter, hozzátéve: az új szabályozás megalkotásánál figyelembe veszik az állampolgárok nemzeti konzultáción kialakított véleményét.

Soros-hálózathoz tartozó ügyvédek iparággá fejlesztették a börtönbizniszt

A balliberális és a Soros-hálózathoz tartozó ügyvédek rátelepedtek a fogvatartottakra, és iparággá fejlesztették a börtönbizniszt - ezt már Budai Gyula, a Fidesz vezérszónoka mondta csütörtökön az Országgyűlésben, a börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos visszaélések megszüntetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájában.

Forrás: Shutterstock

Elmondta, hogy a börtönbiznisz közel tízmilliárdos iparág, amely egyértelműen megvalósítja a joggal való visszaélést, megkárosítja a magyar államot, rombolja az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat, és sérti az emberek igazságérzetét.

A politikus elfogadhatatlannak nevezte,

hogy olyan gyilkosok, mint az olaszliszkai lincselők, 5-6 millió forintot kapjanak, a battonyai rém pedig 2 millió forintot.

Budai Gyula hozzátette: a Burka család 45 millió forinthoz jutott hozzá sikeres kártalanítási perüknek köszönhetően, annak ellenére, hogy elképesztően súlyos, életellenes bűncselekményeket követtek el.