Hatszorosára emelte az újbudai ellenzéki vezetés Czeglédy Csaba díjazását

Czeglédy Csaba
Szeged, 2018. március 5. Czeglédy Csaba (k) várakozik az előzetes letartóztatásáról döntő nyomozási bírói ülésre a Szegedi Járásbíróságon 2018. március 3-án. A bíróság harminc napra elrendelte Czeglédy előzetes letartóztatását. Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselőt március 1-jén engedték ki a börtönből, miután képviselőjelölt lett, így megillette a mentelmi jog. Ezt azonban a Nemzeti Választási Bizottság pénteken felfüggesztette, este ismét őrizetbe vették, az ügyészség pedig ismét indítványozta előzetes letartóztatását. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Vágólapra másolva!
Az Origo kíváncsi volt arra, hogy a DK-vezette újbudai önkormányzat miért fizet milliókat a korábban jogerősen elítélt, majd másfél évig előzetes letartóztatása miatt börtönben is ült Czeglédy Csaba ügyvédi irodájának. Elmondjuk, mire jutottunk.
Vágólapra másolva!

A XI. kerület közpénzkezelési gyakorlatának történetét ott érdemes kezdeni, amikor 2010 októberében a Fidesz jelöltje, Hoffmann Tamás átvette a kerület vezetését a szocialista polgármestertől, Molnár Gyulától. A váltás után Hoffmann Tamást sorra érték a dermesztő meglepetések: kifizetetlen számlák tömkelege, tetemes banki tartozás, túlzás nélkül állítható, hogy

az önkormányzat napi működése volt veszélyben.

Molnár irányítása alatt egy részben kerületi tulajdonú cég az önkormányzat tudta nélkül – Molnár lehet, hogy tudott róla, de senki más – felvett 1,4 milliárd forintnyi hitelt, amiből egyetlen fillért sem fizetett vissza a hitelező banknak. Erről úgy szerzett tudomást a Hoffmann-féle vezetés, hogy a bank egy napon bekopogtatott a városházára a pénzéért. A cég hamarosan felszámolás alá került a banki tartozás miatt, így a kerület az akkor 250 milliót érő telkét (ma már milliárdos értékű ingatlan, csak már más a tulajdonosa) elvesztette. Egészen pontosan a szerződéseket aláíró Molnár Gyula vesztette el a kerület tulajdonában álló telket.

Nem sokkal később egy újabb bank kopogtatott a városháza ajtaján, mivel a korábbi MSZP-s vezetés garanciát vállalt egy magáncég hitelére, amit a hitelfelvevő nem törlesztett, így a kerület új vezetésétől követelte a bank. A bank követelése 240 millió forint volt. Ebből a nehéz helyzetből 8 év alatt sikerült kimásznia a kerületnek.

Molnár Gyula és társai Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Miközben a szocialista vezetés hiteleket vett fel, illetve kezességet vállalt mások kölcsönére, egy kerületi sportegyesületnek úgy utaltak ki 520 millió forintot, hogy az egyesület már 3 éve nem tudott elszámolni a korábbi támogatásokkal. Véletlen egybeesés lehet, de a sportszervezetnek éppen Molnár Gyula volt az elnöke, aki személyesen követelte írásban az önkormányzat pénzügyi igazgatóságánál a pénz kiutalását. Emellett arra is jutott pénz, hogy 2010 augusztusában az önkormányzat vegyen egy sportcsarnokot 900 millió forintért, amelyre még legalább 500 millió forintot kellett költeni. A vételár nagyobbik része és a renoválás költségei természetesen a Hoffmann Tamás által vezetett testületre hárultak.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Kínos örökség volt a Molnár-hagyaték.

Közel 10 év alatt állt helyre a kerületi kassza egyensúlya, az október 13-án DK-s színekben polgármesterré választott László Imre konszolidált anyagi helyzettel vehette át a kerület vezetését. Elherdálni pedig ott lehet, ahol van, László Imre pedig egy percig sem tétlenkedett.

Első lépésben a korábbi duplájára emelte az alpolgármesterek számát milliós fizetések mellett, majd mindjárt keresztbe is feküdtek a kormány kórházépítési terveinek. László Imre gyakorlatilag minden eszközt bevetett, hogy a budai centrumkórház ne épüljön meg. Azonban László Imre sokkal nagyobb dolgokra érzi hivatottnak magát annál, minthogy képességeit csupán arra használja, hogy egy kórház megépítését meggátolja.

Nem kell a szakértelem

Az ellenzéki propagandamédiumok botrányhírként számoltak be arról, hogy Janurik Lajos a Smart 11 Nonprofit Kft. költségén 3 év alatt 8 szakmai konferencián vett részt.

A képzéseken a világ vezető kiberbiztonsági szakértőit tömörítő szervezetének, az (ISC)²-nek, CISSP minősítés megszerezéséhez segítették hozzá. Ez az informatikus szakmán belül kb. olyan, mint a szakácsoknál a Michelin-csillag.

Egy ilyen szakembernek sok nagyvállalat és önkormányzat örülne. De nem a XI. kerület.

Az utazásokat egyébként a gazdasági bizottság hagyta jóvá. A korábbi ellenzék/mostani vezetés tehát mindvégig tudott arról, hogy a kerületi IT cég vezetője szakmai rendezvényeken vesz részt, de ezzel kapcsolatban soha nem emelt kifogást. A 2019-es választások után vált érdekessé az ügy, amikor azt a látszatot kelthették, mintha - az ő kifejezésüket használva - csontvázak hullanának ki a szekrényből Hoffman után.

Ez azonban szimpla hazugság.

Ugyanis László Imre hagyta jóvá Janurik utolsó szakmai útjának is a kifizetését, úgy hogy ezzel párhuzamosan a munkaviszonyát is megszüntették.

Összefoglalva: a Smart 11 Kft. pénzén kiképeztek egy kiberbiztonsági szakembert, majd miután az értékes tudást megszerezte, az önkormányzat megszüntette a munkaszerződését. Mindezt annak ellenére, hogy munkájával kapcsolatban semmilyen szakmai kifogás nem merült fel, és a kerületi céget 300 millió forint plusszal adta át.

Politikai tisztogatás

Szakmai indokok nem merültek fel Janurik eltávolításának kapcsán, de akkor miért akart tőle megszabadulni a kerület új vezetése? A magyarázat igen egyszerű: kellett a hely a régi kádereknek. Janurik Lajos helyére ugyanis a régi ügyvezetőt, a nem informatikus (információnk szerint csak érettségivel rendelkező)

Majoros Endrét hozták vissza a kerületi cég élére, aki korábban a cég vezetőjeként magánokirat-hamisításért ügyészségi megrovásban részesült.

De nem csak Majoros tért vissza az önkormányzati céghez. Újra csatasorba állt korábbi helyettese, Ficsor Csaba is, aki most - talán az informatikai tudást nélkülöző érettségizett ügyvezető támogatására - tanácsadóként tért vissza, havi 1,2 millió (plusz áfa) forintos díjazással.

Lapunk közérdekű adatigénylést nyújtott be a XI. kerületi önkormányzathoz, hogy megtudjuk, milyen munkát lát el Ficsor kiemelten magas bérezésért, illetve amennyiben lehetséges, tegyék lehetővé, hogy a szerződésére is vethessünk egy pillantást.

A kerület új szerződéseinek boncolgatása közben érdemes megemlíteni, hogy más ismerős nevek is előkerültek böngészés közben. Czeglédy Csaba DK-s ügyvéd is kapott nemrég megbízást a kerülettől, két hónapig állt szerződéses viszonyban egymással a DK-s ügyvédi iroda és a DK-s vezetés alatt álló önkormányzat.

Czeglédy Csaba ellen először 2001-ben emeltek vádat adócsalás, magánokirat-hamisítás és számviteli fegyelem megsértése miatt. Az eljárás eredményeképpen 2002-ben másodfokon 1 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélték, amelynek végrehajtását 2 évre felfüggesztették.

Czeglédy ellen később is több bűncselekmény elkövetésének gyanújával indítottak eljárást, többek között bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és gazdasági csalás bűntette miatt. A gyanú szerint 2011 és 2017 közt az általa működtetett munkaerő-közvetítő cégek az állami költségvetésnek több mint 6 milliárd forintos kárt okozott.

A DK-s ügyvédet 2017 júniusában bűnszervezetben elkövetett, nagy értékű adócsalás elkövetésével vádolta meg a Csongrád Megyei Főügyészség. A vád szerint összesen több mint 3 milliárd forint személyi jövedelemadót és áfát csalt el a Czeglédy érdekeltségébe tartozó vállalati csoport. Czeglédy 2017 júniusától 2018 decemberéig előzetes letartóztatásban volt.

Az átláthatatlan cégháló miatt a felelősség megállapítása csak nehézkesen ment. 2018 decemberében ezért Czeglédyt már csupán költségvetési csalásban kétrendbeli felbujtóként, társtettesként gazdasági csalásban, illetve szintén felbujtóként volt köze hamis magánokiratokhoz is a gyanú szerint. Az ügyben 2019 februárjában történt vádemelés. Végül ítélet csak a cégháló néhány vezetője ügyében született.

A kerület honlapján elérhető szerződés szerint Czeglédy ügyvédi irodája kétszer 1 millió forintért kapott megbízásokat az önkormányzattól. A I. 1163-1 számú szerződés értelmében Czeglédy ügyvédi irodája a sajtóval kapcsolatos jogi vitákban nyújt segítséget a kerületvezetés számára.

A II. 1163-2 számú szerződés szerint újabb 1 millió forint járt Czeglédyéknek azért, hogy ügyvédi irodája átvilágítsa az önkormányzat korábbi szerződéseit. Egy önkormányzati forrásunk állítása szerint azonban a Czeglédyék számára átadott iratokat érintetlenül vitték vissza az önkormányzathoz. Egy másik hivatali dolgozó pedig azt állította, hogy két hónap alatt a dokumentumokat semmi esetre sem nézhették át, egy ilyen átvilágítás jelentősen több időt igényel.

Czeglédy ügyvédi irodájának eredeti szerződései, a kerület honlapján elérhető táblázatban Forrás: ujbuda.hu

Vélhetőleg az új vezetés is tisztában volt azzal, hogy a szerződésekkel minden rendben van, nem találnak semmi szabálytalanságot. Ezért az iratok utaztatására kifizetett 1 millió forint valóban jó üzlet az ügyvédi irodának.

Czeglédy Csaba ügyvédi irodájával kötött szerződés módosítása után egy sokkal magasabb összeg szerepel a kifizetés rovatban Forrás: ujbuda.hu

A városháza honlapján böngészve azonban egy módosításra lettünk figyelmesek. Egy szerződéseket listázó Excel táblázatban azt lehet látni, hogy az egyik szerződést módosították, és az 1 millió forintos megbízási díjat 6 millió forintra emelték. Ez ügyben is kértük az önkormányzat segítségét, hogy árulják el,

miért kellett újabb milliókat fizetni a Dr. Czeglédy és Társai Ügyvédi Irodának?

Eddig nem érkezett válasz.