Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója a jövőről

2020.02.21. 15:03

Az azonnali.hu portálon jelent meg Demeter Szilárd vitairata "Tizenkilencre cinkelt lapot" címmel. A szerzőnek a felkérés értelmében a jövőről kellene érvényes megállapításokat tennie, de rögtön az elején leszögezi, hogy a múlt tapasztalatai alapján egy valami biztos: nem lehet megmondani, mit hoz a közeljövő, aki mégis ilyenre vállalkozik, vagy hazudik, vagy gondok vannak az önértékelésével. Ugyanakkor semmi olyasmi nem várható, ami a múltban ne történt volna meg, mivel az emberi természet alapvetően nem változik, ugyanannak a néhány jellemvonásnak a mentén történik mindig többezer éve: biztonságra törekvés, szeretet, gyűlölet, irigység, remény, illetve a végesség tudata mentén, amelyet már az ógörög filozófusok leírtak. Aki ennek tudatában indul neki a következő évtizednek, annak nem kell meglepetésektől tartania.

Ennek ellenére és ezzel egyidejűleg viszont mindazt, ami rajtunk múlik, akarhatjuk. Demeter a legdivatosabb témával, a klímaváltozással foglalkozik a továbbiakban, és megállapítja, hogy nem tudhatjuk biztosan, mi a Föld "természetes" állapota, így minden ezzel kapcsolatos megfogalmazás puszta retorika: "Csak hogy a legközelebbi égitestet vegyük, a Holdnak mindegy, van-e élet a Földön, vagy sincs. Az emberiség rövid, párezer éves kollektív emlékezete őriz lenyomatokat jelentős aszályokról, kisebb jégkorszakokról, a tudomány mai állása szerint tűntek már el életformák, szóval azt állítani, hogy tudjuk, pontosan milyen a Föld »normális«, »természetes« állapota, tehát mihez képest jelentős a változás, mi az az ideális állapot, ami kívánatos lenne, ráadásul mindezt úgy keretezni, hogy a sejtetés szerint a mostani változás végleges (értsd: apokaliptikus) következményekkel jár a bolygó életében, az nem más, mint a tudomány hübriszével alátámasztott politikai retorika." A világ megmentése tehát inkább az emberekről szól, önmagunkról, a magunk számára élhetővé tett világról. Vagy visszaállunk a teremtett világ rendjébe (ami szinte lehetetlen), vagy magunkon változtatunk.

Ugyanakkor tisztázni kell a következő évtizedre való tekintettel, hogy kik vagyunk. Föltevése szerint talán meg kellene maradnunk azoknak, akik vagyunk: "tízből kilenc magyarnak jó így. A tizedik másvalaki akar lenni. Az ilyeneket régebben őrülteknek nevezte a másik kilenc, ma progresszívnek nevezi önmagát a tizedik, és ő akar elől menni." A szerző levonja a következtetést, hogy a rossz értelemben vett progresszióval szemben az egyetlen védelmi eszköz a politika. Ennek a fajta progressziónak a nevében ugyanis: "kinyírják a tudományt (lásd: társadalmi konstrukció vs. természeti törvények), ellehetetlenítik az egyetemeket (safe space, hogy az anyátok ne sirasson), elveszik a művészetek erejét (píszi, afene, »ne niggerezzé', Mark Twain!«). És még a disznóvágás előtt is jogvédőkkel kell csatáznunk." A szerző óvatos végkövetkeztetéssel zárja sorait: "Ha elpusztul a világunk, az azért lesz, mert az emberiség megérett rá. Ha nem, akkor azért ússzuk meg, mert – a mindenkori liberálisok legnagyobb meglepetésére – az emberek többnyire racionálisan, a józan ész alapján döntenek. Többnyire."

A teljes cikk elolvasható ide kattintva.