Új közösségi házat kapott a pestszentimrei római katolikus plébánia

2020.02.23. 14:11

A 150 millió forintos kormányzati támogatásból és egyházi forrásból megépült házat Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek áldotta meg vasárnap.

A bíboros reményét fejezte ki, hogy az új közösségi ház tartalmas együttlétek helyszíne lesz, ahol sok hívő család és fiatal találkozik majd, hogy erősödjön hitben és szeretetben.

Erdő Péter kitért arra, hogy a kommunizmus idején a közösségi tereket vették el elsőként az egyháztól, a rendszerváltás után pedig ezeknek a visszaadása volt a legnehezebb, mert addigra vagy lebontották vagy privatizálták az épületeket.

Forrás: MTI/Mónus Márton

De az újraépített közösségi terek "mindig visszaadnak valamit a közösségnek", hiszen egy egyházi közösség élete akkor teljes, ha nemcsak a templomban, hanem az "asztal körül", nemcsak a szakrális térben, hanem profán alkalmakon, közösségi programokon is találkoznak egymással a tagjai.

A bíboros szólt arról is, hogy a katolikus közösségek gyakran azzal szereznek megbecsülést magunknak, hogy nyugodt, békés, szeretetteljes légkört biztosítanak. Nagy tanúságtétel ez egy olyan világban, ahol erőszakról, háborúkról és általános értékvesztésről szólnak a hírek nap, mint nap.

Fontosnak nevezte, hogy a plébániai közösségek tagjainak egymással is élő kapcsolatuk legyen, hogy támogassák egymást "emberileg és a hit dolgában".  

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az épület megáldása után az újságíróknak arról beszélt, hogy a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeként több templom és közösségi épület újul meg Budapesten. Ezek a terek a rendezvény lebonyolításához szükségesek, de a közösség és végső soron az egész ország erősödését is szolgálják.

Forrás: MTI/Mónus Márton

Hozzátette,

a kormány amikor lehet, segíti a keresztény közösségeket, bízva abban, hogy ezzel nemcsak a keresztényeket, hanem a körülöttük élőket is támogatja.

Blanckenstein Miklós plébános az MTI-nek elmondta, hogy a régi, nagyjából 60 négyzetméteres plébániaépületet bővítették közösségi terekkel. Az elkészült, mintegy 300 négyzetméter alapterületű, kétszintes épületben mindkét szinten egy-egy nagyterem van, amiket mozgatható válaszfalakkal több kisebb térre lehet osztani.

Az épületben működik majd a plébániai hivatal és kiszolgáló helyiségek is helyet kaptak benne. Mostantól itt tartják a felnőtt- és gyerekfoglalkozásokat, hittanórákat, katekéziseket, itt rendezik majd a baba-mama, illetve nyugdíjas klubot, filmklubot, kézműves foglalkozásokat, továbbá a farsangi és egyéb nagyobb rendezvényeket, amelyeket korábban külső, bérelt helyszíneken rendeztek meg.

A plébános kitért arra is, hogy a jövőben a kertben focipályát és játszóteret is kialakítanak.

A beruházás háromnegyedét az állam finanszírozta, egynegyedét plébániai forrásból, illetve a hívek adakozásából gyűjtötték össze.