A 7-es cikk szerinti eljárás gyorsítását szeretné a Fidesz

HIDVÉGHI Balázs
Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Vágólapra másolva!
A Fidesz képviselői állnak minden tárgyalás, vizsgálat elé, ám elutasítják a kettős mércét, és szeretnék, ha az eljárást minél hamarabb lezárná az Európai Tanács – minderről Hidvéghi Balázs beszélt. 
Vágólapra másolva!

A Fidesz és a magyar kormány támogatja az Európai Unióban a Magyarország ügyében folyó, 7-es cikk szerinti eljárás felgyorsítását, annak mielőbbi befejezése érdekében - közölte Hidvéghi Balázs fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő. A kormánypárti politikus annak a levélnek az apropóján nyilatkozott, amelyet az Európai Parlament öt frakciójának, köztük az Európai Néppártnak a frakcióvezetője írt Charles Michelnek, az Európai Tanács elnökének, sürgetve a 7-es cikk szerinti eljárás gyorsítását.

Folyamatosan tágítaná a hatáskörét az EP

Hidvéghi Balázs hangsúlyozta: korábban a Fidesz EP-képviselői, illetve a kormány politikusai is szorgalmazták a Magyarország ellen folyó "politikai boszorkányüldözésnek" a mielőbbi lezárását, amelyet a 7-es cikk jelent. Mint korábban, úgy most is,

a Fidesz képviselői állnak minden tárgyalás, vizsgálat elé, ám elutasítják a kettős mércét és szeretnék, ha az eljárást minél hamarabb lezárná az Európai Tanács

- szögezte le.

Hidvéghi Balázs: Ez indokolatlan és ellentétes az európai szerződéssel is Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Ugyanakkor - folytatta - a Fidesz képviselői elutasítják a levél másik követelését, amely arról szól, hogy vonják be a tanácsi eljárásba az Európai Parlamentet is. Ez indokolatlan és ellentétes az európai szerződéssel is, mert az EP szerepe az eljárásban véget ért akkor, amikor a Sargentini-jelentésről szavazott a testület - fűzte hozzá. Úgy vélekedett: ez a követelés annak a régóta meglévő törekvésnek a része, amelynek keretében az EP folyamatosan tágítani kívánja a hatáskörét.

Megosztott a Néppárt

Kifejezte meggyőződésüket, miszerint politikailag elfogult, részrehajló módon indult eljárás zajlik.

Ugyanakkor a levél mögött az a bevándorláspárti törekvés áll, hogy folyamatosan nyomást gyakoroljanak azokra az országokra - például Magyarországra, illetve a magyar kormányra -, amelyek elutasítják a bevándorlást

- mondta Hidvéghi Balázs.

Arról is szólt, hogy az Európai Néppárt megosztott mind a Lengyelország, mind a Magyarország ellen folyó, 7-es cikk szerinti eljárás megítélésének kérdésében. Ezt a megosztottságot erősíti az a lengyel belpolitikai feszültség is, amely abból adódik, hogy a legnagyobb lengyel ellenzéki párt az Európai Néppárt tagja, a kormánypárt pedig egy másik EP-frakcióban politizál - fűzte hozzá. Továbbá miközben egyes tagpártok támadják, számos néppárti tagpárt támogatja a Fideszt - hívta fel a figyelmet Hidvéghi Balázs.