Majdnem megölte ismerősét a Heves megyei férfi, hogy fia ne kerüljön börtönbe

2020.02.25. 19:48

Majdnem megölte egy kardal egy ismerősét egy férfi Heves megyében. Az ismerős ugyanis segíthetett volna a gyerekén, hogy az ne kerüljön börtönbe. Legalábbis ezt gondolta. Most ő kerülhet börtönbe, az első fokú ítélet már meg is született az ügyben.

A férfi fiának ellen eljárás indult, és attól tartott, hogy a fia börtönbe kerül. Ezért ideges volt, ivott, és azzal fenyegetőzött, hogy leszúrja ismerősét.

Az ismerőse ugyanis szerinte befolyásos ember, aki segíthetne a gyerekén. Délután el is ment az ismerőshöz, aki azonban elküldte.

Ekkor fenyegetőzve, szitkozódva elment haza, ahol magához vette a falon dísztárgyként függő kardot,

és ruhájábaa rejtette, majd elment a faluba.

Délután észrevette az egyik útszakaszon autóval várakozó ismerősét. Odament hozzá, és azt mondta neki, hogy

„nem viccel, ha kell, levágja a fejét"

aztán 

előrántotta kardot, és a leengedett szélvédőn benyúlva az ismerőse nyaka fölött kezdett hadonászni. A férfi védekezésképpen maga elé kapta a bal karját, miközben gázt adott, és elmenekült. A vágás a bal alkarját érte, és könnyű sérülést okozott,

azonban fennállt a halálos sérülés veszélye is.

A támadót két és fél évre ítélték. Az ítélet nem jogerős.