Amíg liberális keresztény fiú voltam, addig engem is pátyolgattak

2020.02.27. 13:03

Olimpiai bajnok akart lenni, majd egy sérülés miatt a színészi pálya felé fordult. Legfontosabb filmjének a Hídembert tartja, amit akkor is fognak nézni, amikor ő már nem lesz az élők sorában. Az Életműdíjjal jutalmazott Eperjes Károly szerint régen a szovjet jelenlét miatt jobbára mindenki ellenzéki volt, mára a színésztársadalom polarizálódott. Sokan hittek a nemzeti liberalizmusban, aminek az igazi arcát csak most látják. Amíg liberális keresztény fiú volt, pátyolgatták, de amióta ebből kiszállt, érez némi mellőzést, lesajnálást. A színész bevallja, vannak olyan művészbarátai, akikkel a különböző nézetek miatt megszakadt a kapcsolata.

Életműdíjjal jutalmazták Eperjes Károlyt, melynek apropóján a Mandiner interjút készített a színésszel, amiben elmondta, nagyon meglepte, és az első gondolata az volt, hogy: „ennyire megöregedtem? Visszatekintve színészi pályájára felidézte, hogy kezdetben olimpiai bajnok akart lenni, de egy sérülés miatt pár hónapra abba kellett hagynia a sportot, ekkor látott meg egy amatőr színjátszói tanfolyamot, amire jelentkezett. Ez volt az első lépése a színészi világba.

Szellemi kinyílását első tanárának, Hegedüs Gézának köszönheti, aki azt mondta neki, hogy

a szívre nevelni kell, az agyra okítani, e kettő együtt a tanítás.

Eperjes Károly a színházi szereplései mellett sok filmben is szerepelt, köztük a legfontosabbnak a Hídembert tartja, amit, ahogy fogalmaz,

akkor is nézik majd, amikor én már nem leszek az élők között.

A színház és a filmezés azonban egyformán közel áll a szívéhez. Legkedvesebb filmjének az első Bereményi-filmet tartja, A tanítványokat, amit ma is tudna másképp csinálni. A színész mesélt arról, hogy sajnos Bereményi Gézával már nem olyan a kapcsolatuk, mint régen, bár nagyon szeretett vele dolgozni, azonban a politika közéjük állt. Más művészbarátai is vannak, akikkel a politikai nézetkülönbségek miatt szakadt meg a kapcsolata, ám úgy fogja fel, hogy ezek a barátságok csak szünetelnek, benne tovább élnek.

Eperjes KárolyFotó: Koncz Márton - Origo

Minden, ami a közösségi életet befolyásolja, politika

Eperjes Károly saját bevallása szerint is foglalkozik politikával, de szerinte ezzel mindenki foglalkozik, ugyanis mindannyian véleményt formálunk, cselekszünk, tehát politizálunk. Ám úgy véli, nekik, mint kultúrával foglalkozóknak, még nagyobb a felelősségük, hiszen

a mi feladatunk, hogy az igazat mondjuk, ne csak a valódit.

A színészvilág kettészakadásáról az a véleménye, hogy az ő generációja a nyolcvanas években teljesedett ki, akkor volt a színjátszás és a filmgyártás is a csúcson. Az akkori szovjet jelenlét miatt mindenki jobbára ellenzéki volt. Azóta mind a színésztársadalom, mind a filmesek polarizálódtak, és jóllehet, nagyon sokan hittünk a nemzeti liberalizmusban, most látjuk csak az igazi arcát – fogalmazott, hozzátéve, hogy

ma a civilizációt, a kultúrát a liberalizmus uralja.

Én magam is ebből szálltam ki – mondta.

Amíg liberális keresztény fiú voltam, addig engem is pátyolgattak, azóta már érzek némi mellőzést, lesajnálást. Ezeket fájdalommal, és ha nem is dicsőséggel, de alkalmasint büszkén viselem. Sőt, gyarló módon, néha még jól is esik a legyintés.

A kultúrából ma szerinte a harmónia hiányzik. Úgy véli, nem mindegy, hogy a halál civilizációját, vagy az élet kultúráját követjük. Arisztotelészt idézve: ha a cselekvésnek nincs önmagán túlmutató, természetfölötti célja, akkor a cselekvés nem lehet művészet. Fontos Eperjes szerint továbbá, hogy a darab végén legyen konklúzió, aminek terápiának kell lennie. Manapság úgy véli, nem a jó és a rossz ütközik, hanem az egyik trendi csavarodik a másik trendivel, minden összekeveredik. Dúl a relativizmus.

Az ördög mindig csinos volt, de úgy tűnik, soha nem volt olyan csinos, mint most.

Andy Vajna milliárdos veszteségből milliárdos haszonnal adta át a filmalapot

A magyar filmgyártással kapcsolatban Eperjes a tavaly januárban meghalt Andy Vajna menedzseri munkáját méltatta, szerinte ugyanis

a volt filmügyi kormánybiztos milliárdos veszteségből milliárdos haszonnal adta át a filmalapot.

Utódjától, Káel Csabától a magyar történelmi filmek reneszánszát remélik. A lengyeleknél minden évben készül ilyen alkotás, ám ők 40 millióan vannak, mi pedig 10 millióan. A Hídembert az első hónapban 360 ezren nézték meg. Ha ezt felszorozzuk néggyel, és másfél millió nézője lenne a magyar történelmi filmeknek, akkor megérné, de nekünk ezt nehezebb kitermelni. Azonban a színész szerint,

tízmillió is el tudná tartani a történelmi filmeket, ha a családokban, az iskolákban és a filmes társadalomban egyetemes, nemzetre figyelő gondolkodás és érzelem lenne.

Mivel ma többnyire nem így van, nehéz ilyen filmeket létrehozni. Erős egyetemes identitás kellene az írók, a szerzők és a filmesek részéről is. Az pedig jelen pillanatban hiányzik. Talán valami felelőssége van a tanításnak és az ide vonatkozó felsőoktatásnak is – mondta.

A mai fiatalokkal sokkal nehezebb

Eperjes Károly tanít a Kaposvári Egyetemen. Az a tapasztalata, hogy a mai fiatalokkal sokkal nehezebb, mint az ő korosztályával lehetett. Úgy véli, nekik voltak még alapjaik, a mai fiatalok lelkében azonban nagy a hiátus, és az örök értékek iránti fogékonyságuk is korlátos. Ugyanakkor okosak, és a fejükben sokkal nagyobb praktikus tudás van.

Mindenki csak a sikert akarja.

Mindenhonnan azt hallják, hogy legyél egyéniség, holott nem egyéniséggé, hanem személyiséggé kellene válni – fűzte hozzá. Eperjes szerint nem mindegy, hogy a Pinokkiót vagy a Harry Pottert adom a gyerek kezébe. Előbbi arról szól, hogyha bajod van, tedd rendbe, utóbbi pedig arról, hogy varázsolj és légy sikeres.

Szabó István kitüntetéséről

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója nyílt levélben tiltakozott Szabó István kitüntetése ellen, felidézve egykori ügynökmúltját. A rendező azóta jelezte, hogy nem veszi át a díjat. Eperjes Károly azonban emlékeztetett, hogy 1956-ban három akkori filmfőiskolást kaptak el, és vittek be az ÁVH-ra, és mindhármukkal aláírattak. „Az egyikőjük Szabó István volt. Azonban pár éve az ügy kirobbanása után Kézdi-Kovács Zsolt elmondta, hogy ő egyetlen pofont sem kapott, mert amikor levitték a verőhelyre, és meglátta a Pistát ájultan a földön, azonnal aláírt. Ekkor megkérdeztem Istvántól:

Ezt miért nem mondtad el?" Ő a könnyeivel küszködve így felelt: Én erre nem emlékszem.

Eperjes Károly egy személyes történetet is megosztott a témával kapcsolatban, ugyanis az ő nagybátyját is bevitték az ÁVH-ra, de később elengedték. Hazatértekor azt mondta:

Én senkire nem dobok követ, aki ott bent aláírt vagy aláíratott. De az álljon meg az Isten előtt, aki önként és dalolva írt alá.

Ezzel a történettel foglalt állást a Szabó-ügyben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK