Nincs koronavírusos megbetegedés Magyarországon, és több mint egymillió maszk elérhető

2020.02.27. 10:57

Továbbra sincs koronavírusos megbetegedés Magyarországon, nincs olyan minta, amely azt igazolná, hogy bárki megfertőződött volna - mondta Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kiemelte: éjjel is érkezett hét minta, de egyelőre nincs pozitív eredmény. Elmondta: 1 millió 200 ezer szájmaszk ma is rendelkezésre áll, ezeknek a gyógyszertárakba eljuttatásáról gondoskodnak, valamint napi 25 ezer maszkot készítenek. A Miniszterelnökség vezetője közölte, hogy nem adnak több pénzt a Biodómra, és Karácsony szegte meg a színházakra vonatkozó korábbi megállapodást. 

Több döntést hozott a kormány a szerdai ülésén – mondta Gulyás Gergely. A koronavírusról azt közölte, Magyarországon továbbra sincsen megbetegedés. Éjszaka is érkezett hét minta, amit vizsgálnak, de arról még nincs eredmény – tette hozzá. Jelenleg 18 fő van karanténban, ők továbbra is tünetmentesek. 

Folyamatosan gyártják a maszkokat

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy a Japánban lévő fertőzött magyar továbbra is jól van. A maszk nem attól óv meg, hogy elkapjuk a betegséget, hanem attól, ha elkaptuk, akkor ne legyen további fertőzés – tette hozzá. 1,2 millió maszk most is rendelkezésre áll, és az operatív törzs gondoskodik majd arról, hogy eljussanak a gyógyszertárakba. Folyamatosan gyártják most is a maszkokat, 25 ezer készül naponta. A védekezéshez szükséges szereket közbeszerzés nélkül lehet beszerezni – mondta a miniszter. Gulyás Gergely kiemelte, hogy a koronavírus halálozási aránya jóval kisebb, mint más krónikus betegségeknek.

Szentkirályi Alexandra arról beszélt, hogy a járvány megelőzéséhez mindenkire szükség van. Senki ne utazzon fertőzött területre – tette hozzá. Ha valaki fertőzött területről érkezik haza, akkor ne menjen közösségbe. Ha valamilyen tünetet érzékel magán, akkor hívja a háziorvosát, vagy hívja az elérhető zöld számot. A kormányszóvivő felhívta a figyelmet az alapos kézmosásra. Azon gyerekek ne menjenek 14 napig iskolába, akik Észak-Olaszországban jártak. Hasonló vonatkozik a dolgozókra és az egyetemistákra is – tette hozzá. Ha valakiről bebizonyosodik, hogy fertőzött, az működjön együtt a hatóságokkal – mondta a kormányszóvivő.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermébenForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Kérdésre válaszolva Gulyás elmondta, hogy az öt legfertőzöttebb kínai tartományban 5 magyar van, Olaszországban nem lehet ezt a számot megbecsülni. Több mint 170 ember van konzuli védelem alatt Kínában – tette hozzá.

Gulyás Gergely egy másik kérdésre azt mondta, hogy pillanatnyilag nincs szükség overálra a védekezéshez, mivel kijárási tilalom nincsen érvényben sehol az országban.A várható magyarországi sporteseményekről azt mondta, hogy jelenleg nem lehet felelősen bármit mondani erről.

Gulyás: Nem szerencsés az ellenzék viselkedése

A Miniszterelnökség vezetője a koronavírussal kapcsolatban elmondta, hogy a veszprémi kórházból elszállítottak több személyt is védőruhában.

Több személy is külföldön járt, és ezért jártak el a legszigorúbb protokoll szerint

– tette hozzá. Pécsett egy orvostanhallgatóról terjedtek el hírek, hogy fertőzött, de az nem volt igaz; egy 18 éves lány jelentkezett, és ő sem volt fertőzött, és még egy nő jelentkezett, aki a velencei karneválon járt, de nem valószínű a fertőzöttsége.

A debreceni esetleges fertőzöttségről szóló hírek sem voltak megalapozottak –mondta Gulyás Gergely.

Nem szerencsés, hogy az ellenzéki pártok a politikai haszonszerzésre próbálják az Európába betört járványt felhasználni– mondta egy másik kérdésre Gulyás.

A magyar autógyártásra nem gyakorolt eddig hatást a járvány

A kormány abban érdekelt, hogy ahol tud segíteni egy-egy ágazatnak, ott ezt megteszi. A fő cél, hogy mindenki úgy élje túl a mostani válságot, hogy utána a gazdasági életben legyen lehetősége az esetlegesen felmerülő visszaesést pótolni – mondta Gulyás azzal kapcsolatban, hogy mekkora kártalanításra számíthat egy-egy ágazat.

Ha a Szent László Kórháznak betelik a kapacitása, akkor más kórházakat nyitnak meg Budapesten, de akár vidéken is – mondta egy másik kérdésre Gulyás. Nem látszik, hogy a kínai gazdaságra a koronavírus-járvány olyan hatást gyakorolt volna, hogy csökken az exportképessége – mondta egy másik kérdésre a miniszter. Azt sem lehet most megmondani, hogy a világgazdaságra milyen hatást gyakorol majd. Európa még komolyan nem fertőződött meg, és nincs fenyegetve a kontinens gazdasági alapja, mivel csak 500 fertőzött emberről beszélünk– hangsúlyozta Gulyás. Egyelőre semmilyen hatása nincs a hazai autógyártásra a járványnak – tette hozzá.

Napi szinten születnek döntések az operatív törzsben az élelmiszerekkel kapcsolatban, de
semmilyen pánikszerű reakcióra nincs semmi ok– mondta egy másik kérdésre Gulyás. Az operatív törzsnek rendelkezésre áll a megfelelő költségvetési forrás, így bármikor tud lépni.

Gulyás Gergely: 30 milliárdból csökkentik a börtönzsúfoltságotForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

30 milliárd a börtönférőhelyek bővítésére

30 milliárd forintot biztosít a kormány a Belügyminisztériumnak a börtönök telítettségének a csökkentésére, a férőhelyek bővítésére. 143 százalék volt a telítettség 2013-ban, míg ma már csak 115 százalék – mondta a miniszter. Még idén megszüntethető ebből a 30 milliárdból a 100 százalék feletti telítettség.

A kormány abból indul ki, hogy lesz olimpia, ezért meghallgatta a kabinet a MOB vezetőjét. A kabinet még 462 millió forintot ad a MOB-nak az olimpiai felkészülésre – mondta Gulyás Gergely.

„Karácsony tartsa be az ígéretét”

Gulyás Gergely a 3-as metró légkondicionálásáról azt mondta, hogy azt várják a budapesti vezetéstől, hogy tartsa be az ígéretét, és bízik benne, légkondicionáltak lesznek a metrókocsik júniusra.

A Miniszterelnökség vezetője a budapesti színházi ügyekről azt mondta, hogy Bán Teodórát egy nívós szakmai bizottság támogatja.

Kérdés, miért veszi semmibe a főpolgármester ennek a bizottságnak a véleményét? Gulyás szerint zsarolás áldozata a főpolgármester. Kérdés, miért hagyja figyelmen kívül a szakmai javaslatokat Karácsony. Mi a megoldásban vagyunk érdekeltek, közel volt az egyezség, de a főpolgármesteri előterjesztés más volt, mint amiben korábban megállapodtunk – hívta fel a figyelmet a miniszter.

Gyurcsány Ferenc az ellenzék vezetője, és a főpolgármesteri jogkörök egy részét gyakorolja is
– mondta az ellenzéki átalakulásokkal kapcsolatban Gulyás.

Nem biztosít több pénzt a biodómra a kormány

A Városligetben meghozott fővárosi döntés (változtatási tilalom) megsértette a Fővárosi Közfejlesztési Tanácsban meghozott korábbi döntést – mondta Gulyás. A jogi vélemények alapján a változtatási tilalom a már hatályban lévő építkezési engedélyeket nem írja felül. A tereprendezés esetén megnehezítheti a lépéseket – mondta a miniszter.

A biodómmal kapcsolatban azt közölte, hogy korábban a kormány biztosította a 43 milliárd forintot erre. Nincsenek sem az idei, sem a jövő évi költségvetésben plusz szabad források erre – tette hozzá. Most a fővároson a sor, hogy pótolják a hiányzó forrást – hangsúlyozta Gulyás.

Mély uniós megosztottság

Jelentős átalakulások lehetnek az Európai Unióban a következő évtizedben, mivel nagyon mély megosztottságok vannak– mondta egy másik kérdésre Gulyás. Komoly szakadás van Európa keleti és nyugati fele között, és bizonyos körök nem azon dolgoznak, hogy ez a szakadék kisebb legyen – tette hozzá.

Nincs tömeges tiltakozás

A NAT szeptember 1-i bevezetése reális és indokolt– tette hozzá. Jobb kerettanterv alapján és jobb tankönyvekből tanulhatnak majd a diákok – mondta Gulyás. Négy százalék körüli tiltakozást nehéz tömegesnek nevezni – mondta az alaptantervvel kapcsolatos kérdésre Gulyás.

Gulyás: A jó együttműködést fenntartását szeretnénk Izraellel

Nem a rokoni viszony, hanem a találkozási pontok számítanak majd abban az esetben, ha egy ember esetében pozitív minta lesz. Értelemszerűen azok karanténba kerülnek, akik találkoztak a pozitív mintával rendelkezővel – mondta egy másik kérdésre Gulyás Gergely.

A magyar kormány pártpolitikai nézetektől függetlenül jó együttműködésre törekszik Izraellel, és érdekelt a jelenlegi jó viszony fenntartásában – mondta Gulyás a közelgő izraeli választásokkal kapcsolatban. Tiszteletben tartjuk az izraeli választók döntését– tette hozzá.

Arcátlanság Gyurcsányék viselkedése

Nulla a realitása azoknak az ígéreteknek (európai minimálbér és európai minimálnyugdíj), amikkel Dobrev Klára állt elő az elmúlt hónapokban. Gulyás elmondta, hogy a DK-ra jellemző arcátlanság, hogy nyolc évig voltak kormányon, és a minimálbért sikerült 20 ezer forinttal emelniük, ehhez képest kilenc év alatt több mint 80 ezer forinttal emelte a Fidesz-kormány a minimálbért. Gulyás Gergely rámutatott arra, hogy a Demokratikus Koalíció szeretné átvenni az uralmat a teljes ellenzék fellett. Az ellenzék pedig Gyurcsány Ferenccel az élen kíván rajthoz állni 2022-ben a kormány álláspontja szerint. Felhívta arra is a figyelmet, hogy 2002 után Gyurcsány vezetésével csődbe vitték az országot.