Koronavírus: A parlamenti pártok készek a közös fellépésre

Vágólapra másolva!
Minden parlamenti párt kész közösen fellépni a koronavírus magyarországi terjedése ellen, ha szükséges, akár jogszabályok gyorsított elfogadásával is - jelentették be kormánypárti és ellenzéki képviselők csütörtökön azt követően, hogy Pintér Sándor belügyminiszter meghívására egyeztettek Budapesten.
Vágólapra másolva!

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Belügyminisztériumban tartott hétpárti egyeztetés után újságíróknak elmondta, mindenki egyetértett abban, hogy nem szabad pánikot kelteni, és kiemelt érdek, hogy a jövőben se legyen pánikhangulat.

Hangsúlyozta, a kormány - a tájékoztatási feladatokat is beleértve - minden olyan intézkedést megtett, amellyel megfelelően kezelhető a koronavírus elleni fellépés. A kormányhivatalok, az operatív törzs és a Belügyminisztérium alá tartozó szervek felkészültsége kifogástalan - tette hozzá Kocsis Máté.

A Fidesz képviselőcsoportjának vezetője közölte, felajánlotta a belügyminiszternek, hogy amennyiben a koronavírus elleni fellépés szükségessé teszi, készek haladéktalanul összehívni a parlament rendkívüli ülését és ott sürgősséggel elfogadni a szükséges jogszabály-változtatásokat. Az ellenzéki frakciók ehhez együttműködésüket ajánlották - mondta.