Egy volt SZDSZ-es parlamenti képviselő is a börtönbiznisz működtetői között van

Vágólapra másolva!
Azt, hogy a börtönbiznisz mennyire kötődik a balliberális oldalhoz, jól szemlélteti, hogy működtetői között van Monostori Endre is, aki 1990 és 1998 között az SZDSZ színeiben volt országgyűlési képviselő. 
Vágólapra másolva!

Dr. Monostori Endre ügyvéd még a rendszerváltás időszakában, 1989. október 14-én lépett be az azóta már megszűnt Szabad Demokraták Szövetségébe (SZDSZ).

Dr. Monostori Endre Forrás: parlament.hu

A parlament honlapján elérhető adatok alapján, első szabad országgyűlési választáson, 1990-ben egyéni jelöltként indult Vas megye 4. számú, Sárvár központú választókerületében, ahol a második fordulóban második lett.

Képviselői mandátumot így a pártja Vas megyei területi listáján szerezett.

A parlamentben az SZDSZ-frakció jogi bizottságának a tagja lett.

Az 1994-es országgyűlési választásokon újra Vas megye 4. számú választókerületében indult, de a biztonság kedvéért szerepelt a neve az SZDSZ Vas megyei (3.) és országos (84.) listáján.

Mint egyéni jelölt a választások második fordulójában az MSZP-s Szabó Lajos mögött 31,91 százalékkal ezúttal is a második helyen végzett, mandátumát így a területi listáról szerezte.

Az Országgyűlés alkotmány- és igazságügyi állandó bizottságának munkájában 1996. március 4-ig vett részt. 1995. december 21-től a nemzetbiztonsági állandó bizottság tagja volt.

Ekkoriban a szocialista Horn Gyula miniszterelnök által vezetett MSZP-SZDSZ koalíció irányította Magyarországot.

Monostori Endre a szociálliberális kormánykoalíció 1998-ban bekövetkezett bukásakor esett ki az Országgyűlésből,

de már második képviselői ciklusa alatt újjáélesztette ügyvédi tevékenységét, amit még a nyugdíjazása után is folytatott.

Mint oly sok balliberális ügyvéd, 2010 után ő is a börtönbizniszben látott komoly üzleti lehetőséget, így praxisa jelentős részét az kötötte le, hogy

elítélt bűnözők érdekeit képviselte a magyar állammal szemben.

Azt nem lehet tudni, hogy sikerdíj gyanánt Monostori Endre mennyit kért el, de ez az összeg ügytől függően a kártérítés 15-40 százaléka között szokott mozogni (bár tudunk 50 százalékról is).

Egy 1990-ben vele készített interjúban azt nyilatkozta, hogy egy szombathelyi panellakásban él.

Forrás: origo

Azóta viszont komoly változás állhatott be a vagyoni helyzetében, ugyanis az alábbi fotón található budapesti ingatlanban van lakása.

Forrás: GOOGLE MAPS