Legalább 22 török katona halt meg egy légicsapásban Szíriában

Vágólapra másolva!
Meghalt huszonkét török katona, sok pedig súlyosan megsebesült egy légicsapásban az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban csütörtökön - közölte a délkelet-törökországi Hatay tartomány kormányzója. A támadás után a Reuters brit hírügynökségnek egy magas rangú török tisztségviselő azt mondta, hogy Törökország többé nem állja útját az Európába igyekvő szír menekülteknek.
Vágólapra másolva!

A Szíriai Emberi Jogok Megfigyelőközpontjának (OSDH) közlése szerint a légicsapásban 34 török katona halt meg, és szíriai, továbbá orosz harci repülőgépek bombázták a Bara és Bilion települések közötti térséget. A kiterjedt helyi aktivistahálózattal rendelkező szervezet úgy tudja, légi- és tüzérségi csapások értek egy török konvojt is a Szarakeb városától délre található Dzsabal az-Zavíjában.

Rahmi Dogan hatayi kormányzó - aki először kilenc halálos áldozatról tett említést - közölte, hogy a sebesülteket törökországi kórházakba szállították, és hogy szerinte a szíriai kormányerők hajthatták végre a bombázást.

Két forrás a Reuters hírügynökséggel azt közölte, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök összehívta stábját rendkívüli ülésre csütörtök este a támadás miatt. A források szerint a légicsapást a szíriai kormányerők, vagy a velük szövetséges Oroszország légiereje hajthatta végre.

Az Anadolu török hírügynökség tájékoztatása szerint Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter egyeztetett Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral az Idlíbben történtekről.

A Reuters brit hírügynökség csütörtökön késő este adta hírül egy névtelenül nyilatkozó magas rangú török tisztségviselőre hivatkozva, hogy Törökország úgy döntött, tovább már nem tartóztatja fel sem tengeren, sem szárazföldön az Európába igyekvő szíriai menekülteket. Az illető elmondása szerint a török rendőrség, parti őrség és határőrség parancsot kapott arra, hogy ne állja útját a szíriai menekülteknek.

A hírügynökség felidézte, hogy a harcok sújtotta északnyugat-szíriai Idlíb tartományból csaknem egymillió szíriai menekül a török határ menti térségbe.

Az elmúlt hetekben kiéleződtek az ellentétek Moszkva és Ankara között az Idlíb tartománybeli feszültségcsökkentési övezetben kialakult helyzet miatt. Törökország polgári célpontok és török megfigyelőállások elleni támadásokkal vádolta a szíriai kormányerőket és szövetségeseit, és azt követelte Damaszkusztól, hogy vonja vissza csapatait. Az orosz fél ezzel kapcsolatban azt állítja, hogy a szíriai hadsereg a militánsok támadására válaszolt. A Rosszija 24 orosz hírtelevízió csütörtöki helyszíni jelentése szerint a militánsok és "török szakértők" orosz és szíriai repülőgépeket igyekeznek megsemmisíteni vállról indítható légvédelmi rakétákkal. A csatorna közölte, hogy az orosz és a szíriai gépek hőcsapdák bevetésével védekeznek.