Orbán Viktor miniszterelnök az azonnali kérdések órájában válaszolt ellenzéki képviselők felvetéseire az Országgyűlésben.

Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője arról kérdezte a kormányfőt, hogy "miért nem megy a nép közé?"

Orbán Viktor válaszában leszögezte, Jakab felszólalása hemzsegett a személyes sértegetéstől, de erre nem válaszol. „Akikkel önök most szövetkeznek, azok vitték csődbe az országot 2010-ben! Mi azért küzdünk, hogy semlegesítsük azokat a károkat, amiket az önök szövetségesei okoztak” - mondta a kormányfő. 

A Jobbik és az ellenzék közös szövetsége jelentkezik a kormányzásra, de a klímaválság elérte a Jobbikot is, olvadásnak indult, mint a jéghegy 

- tette hozzá.

Jakab válaszában kijelentette, hogy az uniós pénzekből fel lehetett volna készülni a koronavírusra is. Orbán Viktor viszont válaszában közölte, Dunaújvárosban a közös ellenzék nyert, a Jobbik és a Gyurcsány-párt. A miniszterelnök felidézte Jakab korábbi szavait a DK-ról. „Amikor eljön az igazság pillanata, és ön lesz az utolsó jobbikos párttag, akkor ne felejtse el lekapcsolni a villanyt!”

Orbán Viktor: Ha ütnek minket, akkor válaszolni fogunk

Harangozó Tamás, az MSZP képviselője arról kérdezte a kormányfőt, hogy egy faluvégi vályogházból eljuthat-e valaki a csúcsra Magyarországon jelenleg. Orbán Viktor válaszában azt mondta, „ha ütni fognak minket, akkor válaszolni fogunk. Ha normális kérdést kapunk, akkor normálisan válaszolunk”. Majd arra reagálva, hogy az MSZP politikusa a zsidótörvényekről is beszélt, azt mondta, „amikor a zsidótörvényeket emlegeti, akkor Ön egy olyan párttal van szövetségben, akik összeírták volna a zsidó származású képviselőket.  Ma sokkal több esélye van a nehézsorsú fiataloknak, mint 2010-ben – hangsúlyozta a kormányfő.

Harangozó Tamás válaszában azt mondta, hogy a kormányfő nem tudja, milyen országban él. Orbán Viktor viszont válaszában azt mondta, 2010-ben Magyarországon 3,6 millió ember dolgozott, és 11-12 százalékos volt a munkanélküliség. Ehhez képest ma 4,5 millió ember dolgozik, ha munka van, akkor mindenre nyílik lehetőség – tette hozzá.

Orbán Viktor: Az ország felkészült a koronavírus-járványra

Arató Gergely (DK) szerint a kormány tönkretette az oktatási és egészségügyi rendszert. Orbán Viktor válaszában közölte, a koronavírus még nem érte el az országot, nincs fertőzött. Mivel minden környező országban van, így nehéz kizárni, hogy nálunk ne legyen – tette hozzá. Ez egy szakmai kérdés, fel is készültünk rá – tette hozzá. Képesek leszünk rá, amikor ideér a fertőzés, akkor kezelni tudjuk – mondta a kormányfő.

Arató Gergely válaszában azt mondta, nem bíznak a kormányban ezen a téren. Orbán Viktor válaszában közölte, „önök kormányon voltak 2002-2010 között, akkor egyedül Magyarországon 600 milliárd forintot vettek el az egészségügytől, 16 ezer aktív ágyat számoltak fel, és 6 ezer orvost bocsátottak el”.

Többen jönnek haza, mint ahányan elmentek

Milyen esélyt adott a magyar fiataloknak? – tette fel a kérdést Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője. A paksi projekt döglődik, és mikor lépnek ettől vissza? – tette fel a kérdést.

Orbán Viktor válaszában azt mondta, elismeréssel van azon fiatalok iránt, akik kipróbálják magukat külföldön. Önök mindig úgy beszélnek a külföldi magyarokról, mint akik valami rosszat tennének – tette hozzá. A kormányfő elmondta, hogy a külföldre menők esetében tavaly többen jöttek haza, mint amennyien elmentek. Szólt arról is, hogy a térségben nálunk a legalacsonyabb a külföldön dolgozók aránya. Paks esetében azt mondta, hogy nem lehet nélkülözni az atomenergiát. Ha szén-dioxid-mentes gazdaságot akarunk, ahhoz szükség van nukleáris energiára – mondta a kormányfő.

Keresztes László szerint sokan kényszerűségből mentek el az országból, és nem kérdezték meg az embereket a paksi bővítésről. Orbán Viktor válaszában azt mondta,  2014-ben a paksi bővítés volt az akkori kampány kiemelt témája, és arra válasz is született. Szólt arról is, hogy azok az országok, ahol bezárták az atomerőműveket, ott szénerőműveket építenek. Mi ezt a csapdát akarjuk elkerülni – mondta a kormányfő.

Orbán Viktor: Ma a fiatalok 30 százaléka megy egyetemre

Mellár Tamás, a Párbeszéd képviselője arról kérdezte a kormányfőt, hogy mire alapozta azt a kijelentését, hogy az elmúlt 10 év volt az ország legsikeresebb időszaka? Mellár felidézte a kommunista korszakot, amikor szerinte sokkal nagyobb volt a társadalmi mobilitás. Orbán Viktor válaszában közölte,  a kommunista rendszerben a fiatalok 10 százaléka ment felsőoktatási intézménybe, miközben most meg 30 százalék. Tudom, hogy gyűlöl minket, de ez ne gátolja abban, hogy a statisztikai tényekkel ne legyen tisztában! – kérte a kormányfő.

Mellár Tamás válaszában azt mondta, hogy akkor sokkal nagyobb presztízse volt a diplomának. Orbán Viktor viszont válaszában felidézte a Párbeszéd képviselőjének egy korábbi kijelentését. 2011-ben Mellár azt mondta, ha nyárra nincs IMF-szerződés, akkor bedőlhet a gazdaság, de ennek nincs alternatívája, így lesz megállapodás. Mindehhez gratulálok! – mondta a kormányfő.

A katonák és rendőrök kiemelkedően védik a határt

Z. Kárpát Dániel arról kérdezte a kormányfőt, hogyan védik meg az országot az újabb migrációs válságtól? Legyen-e újból határőrség Magyarországon? – tette fel a másik kérdést a jobbikos politikus. Ezenkívül még az egészségügyi helyzetet bírálta.

Orbán Viktor válaszában azt mondta, hatezerrel van több orvos, mint 2010 előtt. Az a helyzet, hogy a matematika szabályai szerint így van – tette hozzá. Mindez kínos dolog Önök számára, mert a szövetségesük bocsátotta el az orvosokat. Én sem vagyok elégedett azzal a több mint 700 milliárd forintos plusszal, ami az egészségügybe került, mert mindig lehetne többet költeni - mondta a kormányfő. Határőrség van, ott vannak a határon a rendőrök és a katonák. Magyarország határai védve vannak. A katonák és a rendőrök nemzetközileg is kiemelkedő módon védik a magyar határt, elismerést érdemelnének és nem támadást - mondta még Orbán Viktor.

Z. Kárpát Dániel válaszában azt mondta, nem kapott semmilyen érdemi választ. Orbán Viktor viszont válaszában közölte, a határőrizetet a rendőrség és a hadsereg közösen végzi.