Miután a pártvezetés egy Facebook-bejegyzésben megfenyegette a frakcióból kilépő képviselőket, Sneider Tamás szokatlanul élesen reagált. A volt elnök szerint ha Jakab Péterék így folytatják, akkor aligha lesznek olyan pozícióban, hogy parlamenti képviselői helyeket tudjanak majd maguknak kiharcolni.

Miután Bana Tibor arra hivatkozva, hogy "a tisztesség és a becsületesség útját kívánja járni," bejelentette kilépését a Jobbik-frakcióból, szokatlan lépésre szánta rá magát a pártvezetés. Lejer Zoltán pártigazgató Facebookon tett közzé egy fenyítő hangvételű közleményt, amelyben arra kérte Banát, adja vissza mandátumát egykori pártjának. Ennyiben nem merült ki a dolog, Lejer azt is hozzáfűzte, hogy azok, akik távoznak a képviselőcsoportból, nem lesznek közös ellenzéki jelöltek 2022-ben. 

Bár valóban erős és szokatlan volt az üzenet, ennek ellenére mégis váratlanul hatott, hogy Sneider Tamás, a párt volt elnöke közösségi oldalán reagált rá. 

A zsarolásnak nem engedek 

- szögezi le a leváltott pártelnök, hozzátéve, hogy meglepődve olvasta az országgyűlési képviselőiknek szóló közleményt. Majd ezután tőle szokatlanul keményen fogalmaz: "tömeges kilépési hullámról", zsarolásokról, zsarolási kísérletről, szégyenérzetről és a párt politikusainak lebecsüléséről ír. 

"Nagyon sajnálom, hogy a Jobbik elnöksége azt a következtetést vonta le a távozó országgyűlési képviselők búcsúüzeneteiből és a lassan tömeges kilépési hullámból, hogy nyilvánosan kell megzsarolni a képviselőtársaimat és engem. Határozottan szeretném leszögezni, hogy engem sem a saját pártom, sem más párt nem zsarolhat meg! Jobbikosként külön szégyellem, hogy a kiadott közlemény azt sugallja a magyar társadalomnak, hogy a képviselőtársaim sakkban tarthatóak egzisztenciális fenyegetéssel. Ezzel a demokráciába vetett kevéske maradék hitet is elveszik a magyar emberektől!" 

A java a végére maradt: Sneider felszólította a pártvezetést, hogy vessen véget a politikai indíttatású leszámolásoknak, és arról írt, hogyha ez folytatódik, a Jobbik képtelen lesz képviselői helyeket kiharcolni az ellenzéki tárgyalásokon

"A nyilvános megszólításra nyilvánosan válaszolva arra kérem a Jobbik elnökségét, hogy vessen véget az egyre rémesebbé váló tendenciáknak, mert így aligha lesznek az ellenzéki oldalon abban a pozícióban, hogy akár csak saját maguknak is bejutó képviselői helyeket tudjanak majd kiharcolni."

Az, hogy Sneider miért érezte úgy, hogy szükséges válaszolnia a pártvezetés közleményére, és miért érezte magát megszólítva, nem teljesen tiszta. 

Tegnap írtuk meg, hogy továbbra sincs vége a Jakab Péter-féle elnökség párton belüli tisztogatásának: Szávay Lászlót húsz évnyi pártszolgálat után, megalázó módon távolították el a képviselőcsoporttól.